Ugrás a tartalomra

Óriásit zuhant a vonattal utazók száma

Létrehozva
A koronavírus-járvány miatt körülbelül 80 százalékkal csökkent a vonaton utazók száma a tavalyi év hasonló időszakához képest – mondta Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója kedd reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Elmondta, a nemzetközi forgalomban még ennél is nagyobb a visszaesés: az utasok 97-98 százaléka hiányzik. Ez azt jelenti, hogy szinte csak Ausztria és Németország felé van naponta pár vonat – tette hozzá.

A hazai adatokra kitérve közölte, a távolsági járatokon az átlagosnál is nagyobb most a visszaesés, ami eléri a 90 százalékot.

Hozzátette, a MÁV utasainak a felét a Budapest környéki elővárosi forgalom adja, és itt előfordulnak még most is olyan járatok, amelyeknek a kihasználtsága eléri a 40-50 százalékot.

A járatok március 30-a óta tanszüneti menetrend szerint közlekednek, s körülbelül 150-nel kevesebb vonat jár; a válság előtt mintegy 3300 személyvonat közlekedett az országban naponta, most pedig mintegy 3150 – ismertette Homolya Róbert.

„...a vasút közlekedik és a vasúti szolgáltatás - járványügyi helyzet ide vagy oda – zavartalan” – fogalmazott a MÁV elnök-vezérigazgatója.

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.