A közlemény szerint a pótlóbuszok kapacitását úgy határozták meg, hogy az utasok egymástól legalább 1,5-2 méter távolságban tudjanak helyet foglalni a fertőzésveszély elkerülése érdekében.
Változik a közlekedés a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon
Létrehozva
A miskolci fővonal Rákos és Pécel, továbbá a Gödöllő és Hatvan közötti szakaszán május 8-tól június 19-ig folytatják a pályafelújítást, ezért a késő esti és reggeli hatvani elővárosi személyvonatok helyett pótlóbuszok szállítják az utasokat - közölte a Mávinform hétfőn az MTI-vel.
Ez is érdekelhet
Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.