Ugrás a tartalomra

Május 20-ig lehet rendelkezni az szja 1+1 százalékáról

Létrehozva
Az szja 1+1 százalékáról az idén is május 20-ig lehet rendelkezni, a tapasztalatok szerint a legtöbben gyermekek gyógyítására vagy állatmenhelyeknek ajánlják fel adójuk egyik 1 százalékát, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján valamennyi kedvezményezett megtalálható - közölte a NAV szerdán.

Az adóhivatal honlapján, az szja-bevallás webes felületén is elérhető az szja 1+1 százalékos rendelkezés azért, hogy minél többen a lehető legegyszerűbben támogathassanak civil szervezetet, vallási közösséget vagy a Nemzeti Tehetség Programot.  

A rendelkezés legegyszerűbben ügyfélkapus hozzáféréssel a NAV webes kitöltőprogramjával teljesíthető. A rendelkezőnyilatkozat a bevallás részeként vagy akár önálló nyilatkozatként is benyújtható május 20-ig. Felajánlásokat kizárólag a NAV-nál korábban regisztrált civil szervezetek, a technikai számmal rendelkező vallási közösségek és a kiemelt költségvetési előirányzat kaphat.

A vallási közösségek technikai számára szóló, formailag érvényes nyilatkozatot az adóhivatal mindaddig automatikusan figyelembe veszi, amíg a felajánló újabb nyilatkozattal  nem jelöl meg másik technikai számmal rendelkező kedvezményezettet vagy a korábbi nyilatkozatát nem vonja vissza. A civil kedvezményezett és a kiemelt költségvetési előirányzat számára viszont továbbra is évente kell megtenni a felajánlást.

Hozzátették, a korábbi évekhez hasonlóan a munkáltatók továbbra is összegyűjthetik a munkavállalóik 1+1 százalékos nyilatkozatát. Ebben az esetben a nyilatkozatot a munkáltatónak legkésőbb május 10-ig lezárt borítékban kell átadni, aminek leragasztott felületét a munkavállalónak saját kezűleg alá kell írnia. A dokumentumot sértetlen állapotban, kísérőjegyzékkel együtt, zárt csomagban május 20-ig kell a munkáltatónak továbbítania a NAV-hoz - olvasható a hivatal közleményében.

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.