Ugrás a tartalomra

Heves zivatarok várhatók, több megyére figyelmeztetést adtak ki

Létrehozva
Zivatarveszély miatt több megyére figyelmeztetést adott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat. A hevesebb zivatarokat viharos szél, egy-egy helyen felhőszakadás és kisebb méretű jég kísérheti.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint Győr-Moson-Sopron megyére másodfokú, Budapestre, valamint Pest, Fejér, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a várható heves zivatarok miatt. Azt írták: estétől egy északnyugat felől érkező hidegfront hatására a Dunántúlon egyre többfelé várhatók zivatarok, nagyobb eséllyel az Észak-Dunántúlon hevesebb zivatar is kialakulhat.

Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas és Veszprém megyére a viharos szél miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Emellett Győr-Moson-Sopron és Vas megyében a felhőszakadás veszélye miatt ugyancsak elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. Hozzátették, hogy vasárnap elsősorban a déli országrészben, északkeleten, illetve keleten alakulhatnak ki további zivatarok. Ezekhez leginkább viharos szél, apró szemű jég társulhat.

Kitértek arra is, hogy a front mögött késő estétől az Észak-Dunántúlon, vasárnap a Dunántúl más részein is nagyobb területen zivatartól függetlenül is viharossá fokozódik az északnyugati szél. A legerősebb lökések általában óránkénti 60-75 kilométeresek lesznek, de a Dunántúli-középhegység és Sopron térségében éjszaka és délelőtt egy-egy 80-85 kilométeres széllökés is előfordulhat. Késő délutántól csillapodik a szél.

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.