A kar honlapján hétfőn közzétett, az MTI-hez is eljuttatott közleményében emlékeztetett: a vidéki bölcsődék és óvodák hétfőtől, a fővárosiak jövő hétfőtől visszatérnek a normális működéshez. Az emiatt készült ajánlásban azt javasolják, hogy a személyes érintkezések csökkentéséért biztosítsanak széles időintervallumot a gyerekek érkezésére, hazavitelére. A fertőzés kockázatának csökkentéséért a kísérők ne menjenek be az épületbe, és csak a legszükségesebb tárgyakat vigyék be az intézménybe, csak egészséges gyermek és felnőtt tartózkodjon az óvodában, és csak azok a gyermekek vegyék igénybe a délutáni pihenést, akiknek a felügyelete máshogy nem megoldható - írták.
Hozzátették: mivel nem kötelező az ellátást igénybe venni, a gyermekek hiányzását betegség és egyéb indok esetén is tekintsék igazoltnak. Az intézményekben folyamatosan biztosítani kell az alapos fertőtlenítéshez szükséges eszközöket, fokozottan ügyelni kell az egészségügyi szokások betartására, és ellenőrizni kell azok gyakorlati megvalósítását - emelték ki.
Felhívták a figyelmet arra is, hogy a gyerekek minél többet tartózkodjanak a szabadban, a termekben szellőztessenek gyakran, a veszélyeztetett korosztályba tartozó, és krónikus betegségben szenvedő dolgozók pedig lehetőleg ne foglalkozzanak közvetlenül a gyermekekkel.
A Nemzeti Pedagógus Kar szerint a fenntartóknak érdemes kihasználniuk a két hét nyári zárást, mert szeptembertől szinte lehetetlen lesz kiadni az óvodapedagógusok megmaradt több napos szabadságát. Az ajánlásban továbbá nem javasolják hagyományos ballagás megszervezését, de meghitt körülmények között történő elköszönésre augusztus 31-ig bármikor lehetőség van.
Átmeneti házirendet ajánl az óvodáknak a Nemzeti Pedagógus Kar
Létrehozva
Átmeneti házirend elkészítését ajánlja az óvodáknak a Nemzeti Pedagógus Kar a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő szabályok betartásának figyelembevételével.
Ez is érdekelhet
A Bibliavasárnap a Szentírás olvasását népszerűsíti
Március első vasárnapja a református egyházban hagyományosan a Biblia vasárnapja.
Napsütéses, tavaszias időre számíthatunk pénteken
Ezúttal az északkeleti országrészben lesz melegebb. Napközben akár 10 és 16 Celsius fok között lehet a hőmérséklet.
Bicskanyitogató ez az igazságtalanság!
Gubik László volt a vendége a Felvidék Háznak szerda délután. A Magyar Szövetség első emberét Mács Ildikó hívta meg, akivel beszélgettünk a ház további programjairól is.
A rendőrség nevében kérnek pénzt az internetes csalók
A "Magyar Országos Rendőrség" nevében küldenek magyartalan, fordítóprogrammal készült leveleket.