Ugrás a tartalomra

Június 20-ával szűnhet meg a veszélyhelyzet

Létrehozva
Az információt Varga Judit igazságügyi miniszter jelentette be kedd délután.

"Ma a benyújtásra kerül az Országgyűléshez az a törvényjavaslat, amellyel az Országgyűlés felhívja a kormányt, hogy szüntesse meg a veszélyhelyzetet" – ezt közölte Facebook-oldalán Varga Judit.

Az index.hu információi szerint az igazságügyi miniszter ugyanakkor nemcsak azt tette egyértelművé, hogy továbbra is a kormány döntésén múlik tehát, hogy visszavonja-e az általa kihirdetett rendkívüli jogrendet, de elárult néhány részletet a kedd délutánra ígért, cikkünk megjelenésének idejében azonban még mindig nem nyilvános javaslatról.

A törvény elfogadásával, számtalan európai országnál jóval előbb, várhatóan június 20-án a veszélyhelyzet kivezetésre kerül Magyarországon – írta Varga Judit.

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.