Ugrás a tartalomra

Közös éneklésre hívják a világ magyarjait

Létrehozva
Szarka Tamás a Kézfogás című dal közös eléneklésére hívja a világ magyarjait a nemzeti összetartozás napján, június 4-én.
Kép
Képünk csak illusztráció

A felhíváshoz a kezfogas.eu oldalon lehet csatlakozni, ahol a dal szövege, zenei alapjai és a Szarka Tamás által énekelt változat is elérhető. Idén elsősorban családok, baráti társaságok, kis közösségek, egyének jelentkezését várják - közölték a szervezők.

A Kossuth-díjas énekes, zenész, zeneszerző tavaly a nemzeti összetartozás napján a budapesti Kossuth téren több mint hétezer gyerekkel együtt énekelte el a Kézfogás című dalt. Ezzel egy időben Magyarország határain innen és túl több száz településen énekelték a dalt. A hagyományteremtő szándékkal indított rendezvényről készült kisfilm Szarka Tamás hivatalos YouTube-csatornáján tekinthető meg.

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.