Ugrás a tartalomra

Kezdődik az ítélkezési szünet a bíróságokon

Létrehozva
Szerdán a bíróságok napja miatt szünetel az ügyfélfogadás a megye minden bíróságán, csütörtöktől pedig ítélkezési szünet lesz – közölte a Miskolci Törvényszék.

A közlemény emlékeztet, július 15-e a Bíróságok Napja, szerdán emiatt nem lesz ügyfélfogadás a bíróságokon.

Az ítélkezési szünet július 16-án,vagyis másnap kezdődik és egészen augusztus 20-áig tart majd, és "erre figyelemmel a Miskolci Törvényszék és az illetékességi területén működő járásbíróságok kezelőirodái hétfőtől péntekig 9 órától 10 óráig tartanak ügyfélfogadást” – írják.

A törvényszék közleményében kiemelte, az ítélkezési szünet ideje alatt az ügyfélsegítő is szünetel, az első ilyen időpont augusztus 28-án lesz.

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.