Ugrás a tartalomra

Elmarad az idei Kurultaj

Létrehozva
Elmarad az idei Kurultaj, a Kárpát-medencei magyarság legnagyobb hagyományőrző rendezvénye, amelyet augusztus 21. és 23. között tartottak volna a Bács-Kiskun megyei Bugacon - közölte a szervező Magyar-Turán Alapítvány pénteken.
Kép

"A magyar kormányzat és a szakhatóságok kérésére, hosszas mérlegelés után meg kellett hoznunk azt a döntést, amely értelmében kénytelenek vagyunk a 2020. évi Kurultaj -  Magyar Törzsi Gyűlés megtartásáról lemondani" - fogalmaztak a szervezők.

Az eredeti tervek szerint szigorú korlátozásokkal, bizonyos programok törlésével tartották volna meg a Kurultajt.

"Folyamatosan egyeztetve a hatóságokkal, nyomon követve a járványhelyzet alakulását, egészen mostanáig mindent megtettünk a Kurultaj megrendezésének érdekében" - írták.

Mostanra azonban új helyzet alakult ki a rendezők számára, a környező országokban egyre romlik a járványügyi helyzet és Bugac lakosai is aggódtak.

"A hatóságok kérésére, minden körülményt mérlegelve, jelenleg csak a rendezvény lemondása tartható felelősségteljes döntésnek" - olvasható a közleményben.
 

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.