Ugrás a tartalomra

Óvatosságra int az ITM a Black Friday kapcsán

Létrehozva
Óvatosságra figyelmeztette az árleszállítások vásárlóit az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményében, utalva a Black Friday-re.
Kép
fotó:illusztráció

Kiemelték: a hatalmas árleszállítások ígérete könnyen megtévesztheti a fogyasztókat, kellő körültekintéssel és tudatossággal azonban elkerülhetjük a felesleges bosszúságokat.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium Internet Laboratóriuma és a fogyasztóvédelmi hatóság évről-évre kiemelten figyeli a Black Friday-t és a hasonló akciókat. A tárca a gyakorlati tapasztalatok és a próbavásárlások alapján e-kereskedelmi kisokosban összegezte hasznos tanácsait.

Az ITM ajánlásai szerint mindenekelőtt célszerű az árakat összehasonlítani, mert könnyen előfordulhat, hogy az akciós termékek máshol, eredeti árukon is ugyanannyiba kerülnek, vagy olcsóbbak. Minden esetben nézzük meg, hogy a kereskedő által adott kuponok, leértékelések érdemi kedvezményt tartalmaznak-e - figyelmeztetnek a közleményben.

A webes vásárlásnál figyeljünk arra, hogy a magyar nyelvű honlap vagy a ".hu" végződés nem feltétlenül jelenti, hogy hazai kereskedőtől rendelünk. Külföldi forgalmazóra utalhat többek között az is, ha a honlapon magyartalan megfogalmazású, nyelvtani hibáktól hemzsegő szövegek olvashatók.

Online vásárlás előtt kattintsunk a "Kapcsolat" menüpontra, innen ki kell derülnie, hogy hazai webáruházban böngészünk-e. Máskülönben bármilyen probléma esetén külföldre tudjuk csak visszaküldeni az árut, a postázás költsége pedig meghaladhatja a termék árát is. Ha karácsonyi ajándékot vásárolnánk akciósan, érdemes figyelembe venni, hogy tengerentúli vagy távol-keleti rendelés esetén nem vehetjük biztosra, hogy a kedvezményesen megrendelt termék szentestéig megérkezik, ezért figyeljünk oda a szállítási időkre - tanácsolja a szaktárca.

Kiemelték, ne rendeljünk olyan webáruházból, melynek honlapján nem található általános szerződési feltétel, vagy egy e-mail címen, üzenetküldésre alkalmas űrlapon kívül nem ad meg más elérhetőséget. Az oldalon szereplő információkat érdemes képernyőképként elmenteni arra az esetre, ha utóbb gond merülne fel az internetes vásárlással. A jogsértést elkövető e-kereskedőkről a www.jogsertowebaruhazak.kormany.hu oldalon lehet tájékozódni.

Amikor megérkezik a termék, sok későbbi problémának vehetjük elejét, ha a futár jelenlétében győződünk meg az áru sértetlenségéről. Ezt a lehetőséget azonban nem minden webáruház biztosítja, ezért fontos, hogy vásárlás előtt erről is tájékozódjunk. Egyéb esetekben ugyanis a futár csak a sértetlen csomag átadásáért felel - írja az ITM.

Ismertetik, hogy online vásárláskor 14 napon belül elállási jog illeti meg a vevőt. A CD, DVD, szoftver kivételével akkor is meggondolhatjuk magunkat, és indokolás nélkül visszaküldhetjük a terméket, ha már kicsomagoltuk. Ez a jog azonban nem korlátlan, egyes termékkörökre, például gyorsan romló élelmiszerre vagy egyedi igényre elkészített ajándékra nem vonatkozik. A termék visszaküldésének költsége a vásárlót terheli. A kereskedőnek a vételárat és a szállítási díjat a termék visszajuttatását követő 14 napon belül, a fizetéssel azonos módon kell visszatérítenie.  

Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár a közleményben elmondta: "Az ITM Internet Laboratóriuma és a fogyasztóvédelmi hatóság online ellenőrzéseinek száma az utóbbi években meghaladta a háromezret. A tavalyi Black Friday időszakban félszáz, próbavásárlással egybekötött ellenőrzést végeztek, ezek felében tapasztaltak jogsértést, az eredmények felkerültek a www.jogsertowebaruhazak.kormany.hu oldalra. A fogyasztóvédelmi hatósági eljárás hatására a mulasztó online üzletek mindegyike pótolta a feltárt hiányosságokat."

Ha a körültekintő vásárlás ellenére probléma merül fel, és azt a webáruházzal nem sikerül rendezni, a vevő a fogyasztóvédelmi hatósághoz, a békéltető testületekhez, más uniós tagállamból történt online vásárlás esetén az ITM-en belül működő Európai Fogyasztói Központhoz fordulhat segítségért - tájékoztatott az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Ez is érdekelhet

A Bibliavasárnap a Szentírás olvasását népszerűsíti
BelföldBűnügy
Március első vasárnapja a református egyházban hagyományosan a Biblia vasárnapja.
Napsütéses, tavaszias időre számíthatunk pénteken
BelföldKörnyezet
Ezúttal az északkeleti országrészben lesz melegebb. Napközben akár 10 és 16 Celsius fok között lehet a hőmérséklet.
Bicskanyitogató ez az igazságtalanság!
BelföldMiskolcVilág
Gubik László volt a vendége a Felvidék Háznak szerda délután. A Magyar Szövetség első emberét Mács Ildikó hívta meg, akivel beszélgettünk a ház további programjairól is.
A rendőrség nevében kérnek pénzt az internetes csalók
BelföldBűnügy
A "Magyar Országos Rendőrség" nevében küldenek magyartalan, fordítóprogrammal készült leveleket.