A kormányszóvivő emlékeztetett: a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos nemzeti konzultáció eredménye alapján a kormány ingyenessé tette az internetet a digitális oktatásban részt vevő tanulóknak és diákoknak. A 30 napos kedvezményt - amely a fennálló és az újonnan kötött szerződésekre is érvényes - a szolgáltató a decemberi számlán írja jóvá. A kedvezményt egyetlen tartózkodási helyen lehet igénybe venni - ismertette.
Szentkirályi Alexandra kitért arra is: a kormány a járvány terjedésének fékezéséért meghosszabbította a november 4-e után lejárt okmányok érvényességét, a gazdaság működésének fenntartásáért, a munkahelyek megőrzéséért pedig a többi közt adó- és járulékkedvezményeket, bértámogatási programokat vezetett be. A kormányszóvivő beszélt arról is: az emberek megértették, hogy szükség van a korlátozásokra, és minden nehézség ellenére betartják azokat.
A szolgáltatóknál kell igényelni az ingyenes internetet
Létrehozva
A szolgáltatóknál kell igényelni a digitális oktatásban részt vevő diákoknak és tanároknak járó 30 napos ingyenes internet-szolgáltatást - közölte Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Ez is érdekelhet
Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.