Azt írták, hogy az egészségügyi szakdolgozók többéves átfogó béremelési programjának keretében emelkedett a bér. "A kormány nagy figyelmet fordít az egészségügyi dolgozók anyagi megbecsülésének javítására. Köszönjük az ápolók mostani áldozatos munkáját, amivel nap mint nap segítik a járvány elleni védekezést és a betegek gyógyítását" - emelték ki.
Az ápolói béremelési program folytatódik, 2022-re egy ápoló átlagosan két és félszeresét fogja keresni annak, mint amennyit 2016 előtt keresett. Emlékeztettek, az ápolók fizetése az elmúlt években több ütemben emelkedett: 2016-ban 26,5 százalékos, 2017-ben 12 százalékos, 2018-ban pedig újabb 8 százalékos béremelés volt. 2019 júliusában újabb négylépcsős béremelési program indult, amelynek részeként tavaly először 8 százalékkal emelkedett az egészségügyi szakdolgozók fizetése. Idén kétszer is volt béremelés: 2020 januárjától 14 százalékkal, novembertől pedig újabb 20 százalékkal emelkedett az ápolók bére - sorolta a tárca. A közlemény szerint a béremelési program következő állomása 2022 januárjában lesz, amikor további 30 százalékkal emelkedik majd az ápolók fizetése.
A béremelés a tárca közlése szerint 83 ezer ápolót és 4900 védőnőt érint, minden olyan egészségügyi szakdolgozót, aki állami, önkormányzati vagy egyházi fenntartású járóbeteg- vagy fekvőbeteg-ellátásban dolgozik, például rendelőintézetben, kórházban, védőnői szolgálatnál, az Országos Vérellátó Szolgálatnál vagy az Országos Mentőszolgálatnál.
A napokban érkezik meg az ápolók 20 százalékkal megemelt bére
Létrehozva
Ezekben a napokban érkezik meg az ápolók novemberi, 20 százalékkal megemelt fizetése a bankszámlájukra - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton.
Ez is érdekelhet
Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.