Ugrás a tartalomra

Miskolcra is érkezik a MÁV új testkameráiból 

Létrehozva
A MÁV-Start 66 új testkamerát szerzett be, így már 174 támogatja a jegyvizsgálók munkáját - tudatta a vasúttársaság vasárnap.

Az új kamerákat Miskolc mellett a Keleti pályaudvarra, Komáromba, Sátoraljaújhelyre, Füzesabonyba, Záhonyba, Szegedre és Tapolcára telepítették, és továbbiak beszerzését is tervezik - írták. A MÁV tapasztalatai szerint a jegyvizsgálók bántalmazásának megelőzésében hatékony a testkamera alkalmazása, az utóbbi években csökkent a súlyos konfliktusok száma a vonatokon.

Közölték: 2018-ban 123, 2019-ben 70, idén pedig eddig 62 esetben bántalmaztak jegyvizsgálót szolgálatteljesítés közben. Utóbbiak közül 36 esetben történt tettlegesség, nyolc napon túl gyógyuló sérülés pedig egyszer. Az elkövetők 71 százaléka menetjegy nélkül, érvénytelen vagy átruházott jeggyel akart utazni vagy ittas volt. Idén a három leginkább érintett vasútvonal a Budapest-Cegléd-Szolnok (100a) és a Budapest-Göd-Vác-Szob (70-es) 8-8 esettel, valamint a Budapest-Újszász-Szolnok (120a) vonal 6 esettel.

Idén már csaknem 126 ezer órában kísérték a vonatokat biztonsági személyzettel a vasútőrök, továbbá 3500 órában együttműködési megállapodás alapján polgárőrök is. A vasúttársaság közfeladatot ellátó munkavállalói szolgálati mobiltelefonjukon minden olyan esetben rendőri segítséget kérhetnek, amikor úgy érzik, hogy a nem együttműködő utasok miatt ők vagy a vonaton tartózkodók veszélyben lehetnek. Az incidensek elkerülése érdekében a korábbi önkéntes gyakorlattól eltérően augusztus 31. óta a kijelölt vonatokon szolgálatban lévő jegyvizsgálók számára kötelező a testkamera használata a Budapest-Esztergom, a Budapest-Pusztaszabolcs, a Budapest-Cegléd-Szolnok, a Budapest-Újszász-Szolnok, a Budapest-Göd-Vác-Szob, a Budapest-Veresegyház-Vác és a Budapest-Lajosmizse-Kecskemét vasútvonalakon - áll a közleményben. Az első testkamerákat tavaly szeptemberben vehették használatba jegyvizsgálók.

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.