Ugrás a tartalomra

Négy gazdaságvédelmi intézkedésről döntött a kormány

Létrehozva
A járvány második hulláma egész Európában tombol, újabb és újabb csúcsokat megdöntve - így kezdte beszédét Orbán Viktor Facebook videójában, amiben újabb gazdaságvédelmi intézkedésekről tett bejelentést.

Mint mondta négy intézkedésről született döntés:

A családok és a vállalkozások hitelvisszafizetési moratóriumát változatlan formában fél évvel július elsejéig meghosszabbítják. A moratórium automatikusan hosszabodik meg, így csak annak kell felkeresnie a bankot, aki törleszteni akar. 

A járványügyi intézkedések miatt ideiglenes bezárásra kényszerült vállalkozásokat decemberben és januárban is a bérköltség 2/3-ának átvállalásával segítik. Ezt, valamint a járulékfizetés elengedését a vendéglátóhelyek, a szállodák és az idegenforgalom mellett kiterjesztik a szünetelni kényszerülő magántulajdonban lévő buszos vállalkozásokra is. 

A kis- és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók iparűzési adóját január elsejétől a felére csökkentik. A 25 ezer fő alatti településeknek a kormány támogatást ad, a nagyobb önkormányzatok pénzügyi helyzetét pedig majd egyenként tekintik át. 

A gyereket nevelő és gyereket váró csaldokat 6 millió forintig kedvezményes, maximum százalékos kamatozású lakásfelújítási hitellel segítik. ebből 3 millió forint vissza nem térítendő támogatás, ami a felújítás végével vehető igénybe. 

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.