Ugrás a tartalomra

Orbán Viktor szombat délelőtt jelenti be az újabb gazdaságvédelmi akciótervét

Létrehozva
Még péntek reggeli rádiónterjújában ígérte meg a miniszterelnök, hogy szombaton délelőtt jelentik be a kormány újabb gazdaságvédelmi intézkedéseit.

A kormányfő arról beszélt, hogy "idén kis karácsony lesz". A 25-26-i rokonlátogatásról le kell mondani, ha nagykarácsonyozás lenne, ártanánk annak, akit szeretünk. Érjük be a kiskarácsonnyal, talán húsvétkor, vagy a következő karácsonykor megülhetjük a szokásos nagy családi ünnepeket.

A szentestére vonatkozó járványügyi szabályokról a hétfői kormányülésen döntenek.

Tavasszal az első hullám alatt már voltak gazdaságvédelmi intézkedések, vélhetően most is hasonló lépéseket jelenthet be a miniszterelnök.

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.