Rövid rendelet jelent meg december 23-án, szerdán a Magyar Közlönyben. Ebben úgy fogalmaznak: "2020. december 24-től 2021. január 3-ig azon a közterületen is tilos szeszes italt fogyasztani, ahol ezt más jogszabály nem tiltja". A rendeletben indoklás nincs, csak a katasztrófavédelemről és a hozzátartozó egyes törvények módosításáról szóló egyik paragrafusra hivatkoznak.
Január 3-ig nem lehet alkoholt inni közterületen
Létrehozva
A Magyar Közlönyben jelent meg a rendelet.
Ez is érdekelhet
Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.