Ugrás a tartalomra

A MÁV-nál és a Volánnál is megváltozik a menetrend

Létrehozva
Az év végi ünnepkörhöz igazodik a vonatok és buszok közlekedési rendje.

A vonatok december 31-én a pénteki, január elsején a szombati, január 2-án az ünnepnapi, 3-án pedig a vasárnapi menetrend szerint közlekednek - írják  a MÁV és a Volánbusz közös sajtóközleményében. Módosul a Volánbuszok közlekedési rendje is: december 28. és 31. között a tanítási szüneti munkanapi menetrend szerint közlekednek a Volánbusz járatai. Január 2-án a szabadnapoknak megfelelő, míg 3-án, vasárnap a hét első munkanapját és iskolai előadási napját megelőző munkaszüneti napon érvényes menetrend szerint járnak a buszok. Január 4-én, hétfőn már a megszokottak szerint, a hét első munka- és tanítási napjára meghirdetett menetrend érvényes. Egyes településeken a helyi járatok a fentiektől eltérően közlekedhetnek.
A 2021. év és a téli szünetet követő iskolakezdés problémamentes elindulása érdekében a vonatokon és a helyközi buszjáratokon január 5-e helyett két nappal  tovább, január 7-ig fogadják el a decemberi havi dolgozó- és tanuló bérleteket, illetve a december második felére váltott félhavi bérleteket. 

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.