Ugrás a tartalomra

Következő nyugdíjjal érkezik a 13. havi nyugdíj első részlete

Létrehozva
Három hét múlva, február 12-től kapják meg a nyugdíjasok a 13. havi nyugdíj első részletét - jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

Zsigó Róbert hozzátette: 2021-ben egy áltagos összegű (150 600 forintos) nyugdíjban részesülő csaknem 37 650 forintot kap - a 13. havi nyugdíj első részleteként - 2021 februárjában, a havi nyugdíján felül.

Kiemelte: az öregségi nyugdíjasok mellett az árvaellátásban, az özvegyi nyugdíjban, valamint a nyugdíjszerű ellátásban részesülők - összesen 2,56 millió ember - kapják meg idén az egyheti plusz juttatást, 77 milliárd forint értékben.
Zsigó Róbert elmondta azt is, hogy aki bankszámlára kapja az ellátást, már február 12-én hozzájut a plusz összeghez, postai kézbesítés esetén a februári ellátással együtt, február 12-től kézbesítik a postások a járandóságot.

Az államtitkár felidézte: 2010-ben a kormány megállapodást kötött a nyugdíjasokkal, amelyben vállalta, hogy megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét.
 "Álltuk a szavunkat" - jelentette ki, ismertetve: 2010 óta a nyugdíjak reálértéke több mint 10 százalékkal emelkedett, emellett az idősek az elmúlt négy esztendőben 220 milliárd forint extra kifizetést kaptak, nyugdíjprémium, Erzsébet-utalvány és rezsiutalvány formájában.
A kormány minden lehetséges eszközzel segíti az időseket - hangsúlyozta az államtitkár.

Zsigó Róbert azt mondta: a baloldali kormányok a korábbi válság idején elvették a nyugdíjasoktól a 13. havi nyugdíjat, az Orbán-kormány azonban a koronavírus-válsághelyzet idején is figyel rájuk, és 2024-ig négy részletben visszaépíti a 13. havi nyugdíjat. Az ütemezés szerint 2021-ben egyheti, 2022-ben kétheti, 2023-ban háromheti összeget kapnak kézhez a nyugdíjasok, 2024-től pedig a teljes havi juttatást megkapják az érintettek.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a baloldali kormányok 2,4 millió embertől vették el a 13. havi nyugdíjat, az Orbán-kormány azonban ennél több embernek adja vissza a 13. havi nyugdíjat, hiszen azt a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapják.

A kormány döntése értelmében a 13. havi nyugdíjnak nincs felső plafonja, és megmarad a gazdasági növekedéshez kötött nyugdíjprémium lehetősége is. az inflációkövető nyugdíjemeléssel ez év januárjától 3 százalékkal emelt nyugdíjszerű ellátást kapnak az érintettek. Ha az éves várható infláció ennél magasabb lesz, akkor novemberben - januárig visszamenőleg - korrekciót hajtanak végre, és a nyugdíjasok megkapják a különbözetet.


 

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.