Ugrás a tartalomra

Nem csökkentek a jövedelmi különbségek

Létrehozva
A lakosság összjövedelmének közel negyedével a leggazdagabb 10 százalék, illetve 50 százalékával a legfelső 30 százalék rendelkezett 2019-ben, ahogy 2010-ben is.

A magyar lakosság jövedelmeinek koncentrációja az elmúlt 10 év alatt a gazdasági növekedés ellenére nem változott - hívta fel a figyelmet a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-nek eljuttatott közleményben.

Kiemelték: a lakosság összjövedelmének közel negyedével a leggazdagabb 10 százalék, illetve 50 százalékával a legfelső 30 százalék rendelkezett 2019-ben, ahogy 2010-ben is. A legalsó tizedbe tartozó háztartások a jövedelmek csupán 3 százalékát, az alsó 30 százalékba tartozók pedig 14 százalékát birtokolták - ismertette a GKI. A gazdaságkutató szerint a valóságban még rosszabb a helyzet, hiszen a leggyorsabban gazdagodó rétegek jövedelmei csak részlegesen szerepelnek a statisztikákban, a külföldi bevételek például nem minden esetben látszanak. Mindez azt jelenti, hogy még a gazdasági növekedés csúcspontján is több mint 2 millió magyar állampolgár a létminimumot jelentő havi 101 ezer forint (vagy egy gyermekes családok esetében fejenként havi 81 ezer forint) alatti jövedelemmel rendelkezett - összegezték. A GKI felhívta a figyelmet arra is, hogy míg 2010 óta a bérek nominálisan közel 100 százalékot, addig a nyugdíjak csupán 33 százalékot nőttek, a szociális juttatások pedig szinte semmit nem emelkedtek. Ezek legtöbbje a mindenkori minimálnyugdíjhoz van kötve, amely 2010 óta változatlanul 28 500 forint - tették hozzá.

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.