Ugrás a tartalomra

Júliustól nem hoz több szórólapot a postás

Létrehozva
Kivezeti szolgáltatási portfóliójából a posta júliustól a címezetlen reklámkiadványok terjesztésének minden típusát, így a kereskedelmi, az ingyenes sajtótermékek és a politikai reklámkiadványok terjesztését is - közölte a Magyar Posta szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a Magyar Posta részesedése ezen a piacon becslések szerint mintegy 25 százalékos, és ezzel a második legnagyobb szereplő.

Ugyanakkor jelezték, hogy az internethasználat terjedésével párhuzamosan a címezetlen reklámkiadványok piaca is zsugorodik, a posta által kézbesített kiadványok száma tavaly egyharmaddal volt kevesebb, mint 2019-ben, a nyomott árak miatt pedig a tevékenységhez kapcsolódó költségek rendre meghaladták a bevételt. A döntésről a vállalat márciusban értesíti minden partnerét.

Közölték, hogy a főbb tevékenységek fejlesztései mellett néhány szolgáltatását már racionalizálta a posta, így például a kisebb postákon megszüntették a kereskedelmi termékek árusítását, illetve a hírlap eladásokat. Szintén gazdaságossági indokok miatt a cég július elsejétől kivonul az országos napilap kézbesítési piacról, csak a hetilapok, magazinok, színeslapok feldolgozását, terjesztését és kézbesítését tartja fenn. Ebbe a sorba illeszkedik a címezetlen reklámkiadványok terjesztésének megszüntetése is.

Felidézték, hogy a Magyar Posta vezetése 2019-ben hirdette meg modernizációs programját, amelynek egyik első lépéseként átláthatóbb, egyszerűbb termékstruktúrát alakított ki a levéltermékeknél, bevezette a könyvelt levélküldemények nyomkövetését, és országosan kiterjesztette az elektronikus kézbesítési rendszert. A vállalat 2019 második felében indította el az egyik legnagyobb mértékű beruházását az MPL+ logisztikai fejlesztési programot, 2020-ban pedig megújította a Díjnettel közös iCsekk applikációját, és megépítette az ország addig legnagyobb logisztikai depóját Fóton.  

A Magyar Posta továbbra is elkötelezett a hagyományos szolgáltatásainak fenntartásában és fejlesztésében, idén kiemelten koncentrál a csomaglogisztikai üzletágban tervezett beruházásokra - olvasható a társaság közleményében.

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.