Ugrás a tartalomra

Szombaton is a kormány ellen tüntettek a fővárosban

Létrehozva
A megmozdulást a Mindenki Magyarországa Mozgalom hirdette és azon több ezren vettek részt. 
Kép
Ismét a kormány ellen tüntettek Budapesten. Fotó: Nagy Bálint/Telex

Szombat 17 órára tüntetést szervezett a Mindenki Magyarországa Mozgalom Budapestre, a Jászai Mari térhez a pesti rakpartra. A telex.hu tudósítása szerint eseményen többek között beszédet mondott az összellenzéki miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter. A beszédek után a tömeg egy része elfoglalta a Margit hidat, majd elindult Budapest belvárosában – ugyanúgy, ahogy az utóbbi napok demonstrációi után, amióta a kormány úgy döntött, jelentősen megváltoztatja a kata szerinti adózás feltételeit.

A demonstráción elhangzott, a következő napokban mindennap lesz hasonló megmozdulás, majd az esemény végén néhány százan lezárták a Margit hidat. Ezután több órán át tartó vonulásos tüntetés kezdődött Budapest belvárosában, amelyen hol néhány százan, hol több ezren is részt vettek. A tiltakozók időnként lezártak csomópontokat, kereszteződéseket.
Az Orbán, takarodj! mellett a Gyurcsány-féle őszödi beszédre és az utána következő tüntetésekre utaló Elkúrtad volt a leggyakoribb rigmus.

A menet végül éjfél előtt nem sokkal érkezett a Kossuth térre. Itt rendőrök várták őket. A vonulásnak rendőri biztosítása nem volt, de az így is komoly atrocitások nélkül ért véget.

Ez is érdekelhet

Napos idő várható vasárnap, megélénkülő széllel
BelföldKörnyezet
Gyengén felhős, napsütéses időjárás várható vasárnap, 28 Celsius-fokos maximummal és megélénkülhet az északnyugati szél.
Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.