Ugrás a tartalomra

Arcvesztés a közmédiában 

Létrehozva
Németh Balázs műsorvezető az MTVA-nál (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap) beadta felmondását – értesült kedd délután a Media1.hu. Az MTVA sajtóirodája a hír megjelenése után közleményben ismerte el mindezt.
Kép
Forrás: 444.hu

A Media1.hu információi szerint Németh Balázs M1 Híradó műsorvezetője hosszú ideje fontolgatta már a távozását. 2020-ban egy időre el is tűnt a képernyőről belső konfliktusok miatt, ám akkor végül visszatért a képernyőre.

Ezúttal Németh Balázs elhatározása teljesen végleges. Bár a műsorvezetőt többször is kereste a portál telefonon, ő nem fogadta a hívásokat. A Media1 úgy tudja, hogy egy-két héten belül kiderülhet, hogy merre folytatja majd karrierjét az M1 egyik legismertebb (és egyik leggyakrabban bírált) arca, aki több helyről is lehetőséget kapott.

Az MTVA sajtóirodája közleményben ismerte el, hogy Németh Balázs távozik, ugyanakkor azt írják, hogy a műsorvezető nem felmondott, hanem közös megegyezéssel kezdeményezte munkaviszonyának megszüntetését, hogy új kihívást fogadjon el, és az MTVA nem gördített akadályt ez elé, amihez sok sikert kívánnak.

„A hír igaz! Bár örültem volna, ha csak az utolsó híradóm után kerül nyilvánosságra… Lesz még néhány 'Kezdünk!', aztán (egy ideig) vége. Új korszak kezdődik, új kihívással. Hajrá, Magyarország. Az MTVA hamarosan közleményt ad ki. További részletek majd tőlem néhány nap múlva!!! Utóirat: a Facebook-blog marad!!”

írta a közösségi oldalán a ((köz))(média)munkás.

Ez is érdekelhet

Napos idő várható vasárnap, megélénkülő széllel
BelföldKörnyezet
Gyengén felhős, napsütéses időjárás várható vasárnap, 28 Celsius-fokos maximummal és megélénkülhet az északnyugati szél.
Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.