Ugrás a tartalomra

Koncessziós társaságok veszik át az autópályák nagy részének üzemeltetését

Létrehozva
A kormány által korábban kiírt koncessziós eljárás eredményeképpen 1237 kilométer gyorsforgalmi útszakasz üzemeltetését átadja az állam öt különböző társaságnak szeptember elejétől - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint így az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., az AKA Alföldi Koncessziós Autópálya Zrt., az M6 Duna Autópálya Koncessziós Zrt., az M6 Tolna Autópálya Koncessziós Zrt. és a MAK Mecsek Autópálya Koncessziós Zrt. veheti át az üzemeltetést.    

Tájékoztattak arról, hogy a Magyar Közút továbbra is üzemeltetni fog 291 kilométernyi gyorsforgalmi utat. Ezen felül a jövőben továbbra is ellátja 31 ezer kilométernyi, településeket összekötő, illetve azokon átmenő országos fő- és mellékút fenntartási feladatait.    

A településeken belüli utak többségét, összesen több mint 140 ezer kilométernyi utat a jövőben is a helyi önkormányzatok kezelnek. Budapesten belül a fő- és tömegközlekedési útvonalak a fővárosi önkormányzathoz (a Budapest Közút Zrt. a fővárosi önkormányzat cége), a többi út pedig a kerületi önkormányzatokhoz tartozik ezt követően is - írták a közleményben.

Ez is érdekelhet

Két tonna dohánylevelet akart átcsempészni az M3-ason
BelföldBűnügy
Túlsúlyos furgon, ismeretlen fuvar és több mit 2 tonna szárított dohánylevél az M3-as autópályán – a járőrök egy rutinszerű ellenőrzés alapján indult ügyben, illegális szállítmányra bukkantak.
Megerősített kapacitásokkal készül a MÁV-csoport a hosszú hétvégére
Belföld
Minden hadra fogható járművet forgalomba állít a közlekedési társaság, hogy mindenki számára biztosítsa a kiszámítható utazást a pünkösdi hosszú hétvégén is, amelyen a főszezont idéző, erős forgalom várható.
Reformot sürgetnek a vendéglátásban, miskolci étterem is a kezdeményezők között
BelföldMiskolcGazdaságGasztro
Közös reformminimumot fogalmazott meg a turizmus és a vendéglátás jövőjéről 35 független vendéglátó és vendéglátáshoz kapcsolódó kisvállalkozás. A támogató vállalkozások köre folyamatosan bővül.
Bezuhant bulvárlapok, de a Nemzeti Sportot sem kapkodják
Belföld
Megszerezte az auditált számokat a Magyar Hang.