Ugrás a tartalomra

Vasárnap is folytatódik a napos, őszi idő

Létrehozva
A hőmérő higanyszála továbbra is húsz fok felett tetőzik majd napközben. 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint keleten megvastagszik frontfelhőzet, amely éjszaka előbb a nyugati tájakon, később másutt is vékonyodni, szakadozni kezd. Leginkább az északnyugati, északi tájakon fordulhat elő kisebb eső, de nem sok helyen.
    
Hajnalban többfelé párássá válik a levegő, emellett nagyobb eséllyel a Nyugat-Dunántúlon köd, illetve rétegfelhőzet is képződhet, amely vasárnap napközben fokozatosan zsugorodik, majd várhatóan feloszlik, és kisüt a nap. Másutt jobbára napos, fátyolfelhős idő várható számottevő csapadék nélkül. A déli, délkeleti szelet estig még kísérhetik élénk lökések, majd éjszakára mérséklődik a légmozgás.
    
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 7 és 12 fok között alakul, de a kevésbé felhős tájakon ennél hidegebb is lehet.
    
A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 17 és 23 fok között változik.
 

Ez is érdekelhet

Reformot sürgetnek a vendéglátásban, miskolci étterem is a kezdeményezők között
BelföldMiskolcGazdaságGasztro
Közös reformminimumot fogalmazott meg a turizmus és a vendéglátás jövőjéről 35 független vendéglátó és vendéglátáshoz kapcsolódó kisvállalkozás. A támogató vállalkozások köre folyamatosan bővül.
Bezuhant bulvárlapok, de a Nemzeti Sportot sem kapkodják
Belföld
Megszerezte az auditált számokat a Magyar Hang.
A székely autonómiáért lobogott az őrtűz Miskolcon
Júniusban ismét fellobban az Összetartozás tüze
Belföld
A nemzeti összetartozás napján, június 4-én budapesti idő szerint 20.26-kor ismét ezernyi helyszínen lobban fel az Összetartozás tüze a világ minden táján – közölte a Magyar Cserkészszövetség az MTI-vel szerdán.
Ma éjfélig adható be az szja-bevallás
BelföldGazdaság
Az szja-bevallás határideje május 20. Aki eddig nem nézte meg, és nem fogadta el a NAV által készített bevallási tervezetét, annak a határidő lejártával a tervezete automatikusan bevallássá válik.