Ugrás a tartalomra

Elhunyt Hegedüs Zsuzsa

Létrehozva
Hosszan tartó, súlyos betegséget követően, életének 76. évében szombat reggel elhunyt Hegedüs Zsuzsa szociológus, filozófus, Orbán Viktor miniszterelnök korábbi főtanácsadója, a Minden gyerek lakjon jól! alapítvány kuratóriumi elnöke – írta a Mandiner.hu.
Kép
Fotó: Hegedüs Zsuzsa

Hegedüs Zsuzsa szombat reggel hét órakor hunyt el — erősítette meg a tényt portálnak az ismert közéleti személyiség rokona.

A szociológus korábban hosszú éveken át Orbán Viktor miniszterelnök tanácsadója volt. A kormányfő a Facebook-on megjelent bejegyzésében búcsúzott el Hegedüs Zsuzsától. A politikus röviden ennyit írt: „Elhunyt Hegedüs Zsuzsa. Isten veled.”

Hegedüs Zsuzsa 1969-ben szerzett bölcsészdiplomát az ELTE-n, 1975-ig a Pénzügykutatási Intézet tudományos munkatársaként dolgozott, majd 1976-ban Franciaországba emigrált, és Párizsban doktorált szociológiából. Szociológusként Franciaországban és Nyugat-Európában az új társadalmi mozgalmakkal foglalkozott, majd a most kialakuló globális, önkreatív társadalom elméletét dolgozta ki. Fontosabb publikációi ezekben a témakörökben jelentek meg franciául, angolul és olaszul.

A kilencvenes években indította útjára a „Tégy a gyűlölet ellen” mozgalmat, amely a rasszizmus ellen lépett fel.

A magát baloldali liberális, „zöld, kozmopolita, zsidó értelmiséginek” valló Hegedüs a kétezres évek elején került közelebbi, baráti viszonyba Orbán Viktorral. Állítása szerint az ő ötletén alapult a 2008-ban a vizitdíj, a kórházi napidíj és az egyetemi tandíj visszavonását kikényszerítő „szociális népszavazás”, amely megroppantotta az MSZP–SZDSZ-kormánykoalíciót, és 2010-ben a Fidesz kétharmadához vezetett. A kormányfőnek hivatalosan 2011 óta volt tanácsadója.

A társadalmi felzárkóztatásért és a konfliktusok kezeléséért felelős főtanácsadóként elindította a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítványt, amely ételosztásokat szervezett a hátrányos helyzetű térségekben.

Az együttműködésnek a közelmúltban lett vége, amikor idén júliusban a miniszterelnök Tusványoson a fajok keveredéséről értekezett. Hegedüs Zsuzsa pár nappal a beszéd után benyújtotta lemondását, amit Orbán Viktor el is fogadott.

Ez is érdekelhet

Melegebb időt, szárazabb nyarakat hoz a klímaváltozás a Kárpát-medencébe
Belföld
A klímaváltozás hatásait vizsgáló különböző modellfuttatások szerint az évszázad végére nőni fog az átlaghőmérséklet a Kárpát-medencében, a nyarak egyre szárazabbak lesznek, miközben nő a talajközeli ózonkoncentráció.
Diósgyőri érmek Győrből
BelföldSport
Kajak-kenu: Kadler Gusztáv országos maratoni bajnokság.
Szerda éjfélig rendelkezhetünk adó 1+1 százalékunk sorsáról
BelföldGazdaság
Május 20.: ne feledkezzen meg a civilek és vallási közösségek támogatásáról!
Kedden már elkezdhet csökkeni a felhőzet és kisüthet a nap
BelföldKörnyezet
Egyre csökken a felhőzet kedden, de néhol még szél és égzengés is előfordulhat.