Ugrás a tartalomra

Az esőt hó, a havat latyak váltotta pénteken Miskolcon

Létrehozva
Mi történik szombaton? Túlnyomóan borult lesz az ég, inkább csak átmeneti szakadozások, vékonyodások lehetnek a felhőzetben.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Többfelé - legkisebb eséllyel az Alpokalján - számíthatunk csapadékra: az esőt a Tiszántúlon is egyre inkább havas eső, tapadó hó válthatja fel. Éjszaka az összefüggő csapadékzóna fokozatosan az északi, északkeleti tájakra tevődik át, de mögötte is előfordulhat helyenként hószállingózás - írja az MTI. 

Eszerint szombaton reggel dél felől ismét nő a csapadékhajlam, a Tiszántúlon a havas esőnek, esőnek, máshol a havazásnak van nagyobb esélye, majd az esőbe váltás határa a nap során egyre nyugatabbra tolódhat.

Az északi, északnyugati szél élénk, az Alpokalján, illetve pénteken a borsodi és nyírségi tájakon is erős, helyenként viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -3 és +1 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 1 és 5 fok között várható.
 

Ez is érdekelhet

Kedden már elkezdhet csökkeni a felhőzet és kisüthet a nap
BelföldKörnyezet
Egyre csökken a felhőzet kedden, de néhol még szél és égzengés is előfordulhat.
Vége a vármegyéknek, de mást is átalakítanak a közigazgatásban
Belföld
Több dolgot is bejelentett a miniszterelnök hétfőn, a kormány ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.
SZJA NAV
Hosszabb nyitvatartással készül a NAV a bevallás utolsó napjaira
BelföldGazdaság
A bevallási tervezet a legkényelmesebben online, az eSZJA-ban ellenőrizhető és módosítható, de a NAV hosszított nyitvatartással segíti azokat az adózókat, akik személyesen fordulnának a hivatalhoz. Emellett telefonon is meghosszabbított nyitvatartással segítik a NAV szakemberei a bevallás kitöltését.
Záporokra, zivatarokra számíthatunk az északkeleti országrészben
BelföldKörnyezet
Folytatódik a borult, csapadékos idő hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható.