Ugrás a tartalomra

Tombol a vírus

Létrehozva
Csaknem 24 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel a múlt héten.

A múlt héten csaknem 24 ezer embernél diagnosztizáltak influenzaszerű megbetegedést a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései szerint - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) heti jelentésében csütörtökön.

Azt írták: az év harmadik hetében 185 400-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, közülük 23 800 embernél influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak. Utóbbiak közül a betegek 35 százaléka gyerek, 31,1 százaléka 15-34 éves felnőtt volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 23,1 százaléka, 10,8 százalékuk pedig a 60 éven felüliek közül került ki.

Január 16. és 22. között tíz közigazgatási területen nőtt, hatban csökkent és négy területen nem változott az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva. A legtöbb beteg Győr-Moson-Sopron és Békés vármegyében volt, a legkevesebb pedig Vas és Bács-Kiskun vármegyében. A múlt héten 208 betegtől érkezett légúti minta az NNK laboratóriumába. Az orvosok által beküldött 134 minta közül harminc betegnél az influenza valamelyik típusát, tizenhárom betegnél a koronavírust és szintén tizenháromnál a légúti óriássejtes vírust (RSV) mutatták ki.

Hozzátették: influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról egy jelentés érkezett, egy Komárom-Esztergom vármegyei óvodából, ahol a három minta mindegyikében az RSV-t igazolták. Közölték azt is: a múlt héten 211-en kerültek kórházba súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 38 beteg részesült intenzív ellátásban. A kórházi ápolást igénylő 211 beteg 43,6 százaléka kétéves vagy annál fiatalabb, 32,2 százaléka 60 éves vagy annál idősebb volt. A kórházba felvettek közül 39 betegnél az RSV, 38 betegnél a SARS-CoV-2 és tíz betegnél az influenza A vírus kóroki szerepét igazolták. Az RSV-pozitív betegek 74,4 százaléka kétéves vagy annál fiatalabb, a koronavírus-fertőzöttek 84,2 százaléka 60 éves vagy annál idősebb volt. Az influenzás betegek 60 százaléka a 0-5 évesek korcsoportjába tartozott - olvasható a közleményben.

Ez is érdekelhet

Vége a vármegyéknek, de mást is átalakítanak a közigazgatásban
Belföld
Több dolgot is bejelentett a miniszterelnök hétfőn, a kormány ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.
SZJA NAV
Hosszabb nyitvatartással készül a NAV a bevallás utolsó napjaira
BelföldGazdaság
A bevallási tervezet a legkényelmesebben online, az eSZJA-ban ellenőrizhető és módosítható, de a NAV hosszított nyitvatartással segíti azokat az adózókat, akik személyesen fordulnának a hivatalhoz. Emellett telefonon is meghosszabbított nyitvatartással segítik a NAV szakemberei a bevallás kitöltését.
Záporokra, zivatarokra számíthatunk az északkeleti országrészben
BelföldKörnyezet
Folytatódik a borult, csapadékos idő hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható.
Egyik nap még napsütés, másik nap már zivatar – ilyen hét vár ránk
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Csökken a csapadék esélye a jövő héten, de még néhol kialakulhatnak záporok, zivatarok.