Ugrás a tartalomra

Újabb hatósági árat vezetett be a kormány

Létrehozva
Célba ért a taxisok levele.

A legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet értelmében a veszélyhelyzet ideje alatt nem lehet változtatni a rendelet kiadásának napján hatályos tarifán. A kormány az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra és humanitárius katasztrófára hivatkozva hozta meg határozatát. Hétfőn a taxisok levélben fordultak Orbán Viktorhoz, akitől azt kérték, hogy az árak megállapításáról szóló törvényben meghatározott hatósági ár megmaradjon a fővárosi taxiközlekedésben.

A taxisok szerint törekvések irányultak arra, hogy a hatósági árakat szabad vagy részben szabad piaci ár váltsa fel, amit ők egyértelműen elutasítottak.

A levelet többek között a 6x6 Taxi Kft., a Best Taxi, a BKIK, a City Taxi Szövetkezet, a Debrecen City Taxi, a Dunaújváros Főtaxi, a Főtaxi, a független szolgáltatók képviselője, az Országos Taxis Szövetség, a Taxi 4 Kft. és a Taxisok Világa magazin is aláírta – írja a Világgazdaság.

Március 6-ától tíz százalékkal emelkednek a budapesti taxistarifák: az alapdíj ezerről 1100 forintra, a kilométerdíj 400-ról 440-re, a percdíj pedig 100 forintról 110 forintra nő. Erről a Fővárosi Közgyűlés döntött szerdán. A vidéki társaságok árairól a helyi önkormányztok döntenek.

Ez is érdekelhet

Záporokra, zivatarokra számíthatunk az északkeleti országrészben
BelföldKörnyezet
Folytatódik a borult, csapadékos idő hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható.
Egyik nap még napsütés, másik nap már zivatar – ilyen hét vár ránk
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Csökken a csapadék esélye a jövő héten, de még néhol kialakulhatnak záporok, zivatarok.
időjárás viharfelhők / Avasi Borangolás
Égszakadás, záporok, zivatarok: ez vár ránk vasárnap
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A következő órákban újabb hullámokban érkezik délnyugatról a nagyon nedves levegő, ezzel együtt az aranyat érő csapadék térségünkbe, nagy területen valószínű ezen időszak során is kiadós mennyiség - de nem mindenhol fog (sok) esni.
időjárás zápor zivatar_Átrium webkamera
Mediterrán ciklont így még nem vártunk, mint most
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Májusi eső aranyat ér. Valódi aszálymérséklést indíthat el a közelgő mediterrán ciklon.