Ugrás a tartalomra

Újabb kutyamentő akcióban vett részt a Magyar Közút

Létrehozva
Az elmúlt napokban a cég szigetszentmiklósi útellenőre bukkant az M0-s autóúton egy sérült, idős kutyára. Azonnal profi segítséget kért, és az állatmentőkkel közösen sikerült befogniuk a sokkos állapotban lévő állatot - tájékoztatta szerkesztőségünket a Magyar Közút.

A Magyar Közút szakemberei munkájuk során számtalan esetben segítettek már a közutak területén bajba jutott állatoknak. Talán a legismertebb mentett kutyájuk Emká, a jászberényi munkatársak által megtalált és befogadott eb.

A Magyar Közút szigetszentmiklósi mérnökségének útellenőre, Tolnai Zoltán múlt kedden a szokásos ellenőrző útján észrevett a szalagkorláton túl egy nagytestű, világosszínű kutyát, óvatosan megállt mellette, majd azonnal segítséget kért a budafoki kutyamentőktől és értesítette a mérnökségi kollégákat is. Rövid időn belül a CHIPet Csapat Kutyamentő Egyesület vezetője megszervezte a mentést, saját önkéntesei mellé segítséget kért a Magyar Rescue 4X4 és az Érdi Civil Állatmentők csapatától is, hogy segítsen a láthatóan idős, sokkos állapotban lévő kutya mentésében. Pár perc alatt sikerült befogni az állatot, kiderült, hogy Mangónak hívják, 13 éves és nincs túl jó állapotban.

 

Mint utóbb kiderült, Mangó idős gazdájának nagyon megromlott az egészségi állapota, kórházba került, ezért ismerősei sétáltatták és etették, de mivel rosszul viselte a napközbeni magányt az egyik segítő telephelyére költöztették. Innen szökött meg, Biatorbágyról indult, felbukkant Törökbálinton, Érden és végül Diósdon. Múlt hétfő este már Anna-hegynél látták, de eltűnt a bejelentő szeme elől. Másnap délelőtt bukkant rá a Magyar Közút útellenőre az M0-s autóút diósdi felhajtója után. A példás és gyors összefogás után az állatmentők azonnal állatorvoshoz vitték Mangót, ahol kivizsgálták és megállapították, hogy a lábán és a fején is vannak sérülések.

Sokktalanításra és megfigyelésre a kórházban maradt egy éjszakára, majd szerdán a budafoki állatmentők egyik önkéntese vitte haza otthonába lábadozni. Gazdája lemondott róla, így Mangó gazdikereső kutya lett. Ha valaki úgy gondolja, hogy megszépíti ennek az idős ebnek a hátralévő életét, keresse a CHIPet Csapat Kutyamentő Egyesületet +36-30-886-6940-es számon.

Ez is érdekelhet

SZJA NAV
Hosszabb nyitvatartással készül a NAV a bevallás utolsó napjaira
BelföldGazdaság
A bevallási tervezet a legkényelmesebben online, az eSZJA-ban ellenőrizhető és módosítható, de a NAV hosszított nyitvatartással segíti azokat az adózókat, akik személyesen fordulnának a hivatalhoz. Emellett telefonon is meghosszabbított nyitvatartással segítik a NAV szakemberei a bevallás kitöltését.
Záporokra, zivatarokra számíthatunk az északkeleti országrészben
BelföldKörnyezet
Folytatódik a borult, csapadékos idő hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható.
Egyik nap még napsütés, másik nap már zivatar – ilyen hét vár ránk
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Csökken a csapadék esélye a jövő héten, de még néhol kialakulhatnak záporok, zivatarok.
időjárás viharfelhők / Avasi Borangolás
Égszakadás, záporok, zivatarok: ez vár ránk vasárnap
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A következő órákban újabb hullámokban érkezik délnyugatról a nagyon nedves levegő, ezzel együtt az aranyat érő csapadék térségünkbe, nagy területen valószínű ezen időszak során is kiadós mennyiség - de nem mindenhol fog (sok) esni.