Ugrás a tartalomra

Debreceni akkumulátorgyár: a helyiek szerint megijedt a kormány

Létrehozva
Egyelőre az összes népszavazási kezdeményezést elutasították a Debrecenben épülő akkumulátor-gyárról. A Momentum és a Mi Hazánk is helyi referendumot kezdeményezett a kínai üzemről, de a helyi választási bizottság mindkettőt visszautasította. Az ATV Híradó riportja. 
Kép

A momentum képviselője meglepőnek és megdöbbentőnek tartja, hogy a helyi választási bizottság elkaszálta a népszavazási beadványukat. Azt mondják, ennek ellenére nem állnak meg, keresik a jogi utat a határozat megtámadására. 

Mándi László DK-s önkormányzati képviselő szerint, ha ,,megkapják a bizottság hivatalos határozatát, akkor jogi útra terelik a dolgot és megteszik a szükséges lépéseket".

A Mi Hazánk mozgalom is népszavazást szeretett volna az akkugyár ügyében, de az ő beadványukat is elutasították. 

"Elképesztő indokokkal utasították el a népszavazási kérdés hitelesítését, azért utasították el, mert a szervezet elnöke szerint a kérdés nem egyértelmű illetve alapjogokat sért" – mondta az ATV Híradójának a Mi Hazánk választókerületi elnöke, Salánkiné Kuti Zsuzsanna. A Mi Hazánk sem hajlandó beletörődni a döntésbe, ők akár az alkotmánybíróságig is hajlandóak elmenni azért, hogy népszavazást lehessen tartani az akkugyár ügyében. Bár a civilek hivatalosan nem álltak a népszavazási kezdeményezések mellé, mégis megdöbbentőnek tartják, hogy egyik beadványt sem támogatott a bizottság. 

"Sajnálatos, hogy egy ilyen nép kezdeményezést egy ilyen népszavazást nem engedtek át, hiszen a debreceniek véleménye fontos lenne. Én azt gondolom, hogy át kellett volna engedni" – mondta a Civil Fórum elnöke, Gondola Zsolt Zoárd

A helyiek szerint egyértelmű az elutasítás oka, megijedt a kormány, hogy esetleg többen szavaznának Debrecenben a gyár megépítése ellen, ami egyértelműen meghiúsította volna a beruházást.

"Várható volt, ez is benne volt a pakliban, minden estere nagyon bosszantó. Azt is gondolom, hogy nagyon nagyon sok embernek az akaratával mennek szembe azzal, hogy teljesen nyilvánvalóan semmisnek vették ezt az egészet"

– vélekedett Kozma Éva képviselő. A mikepércsi tömörülés is úgy döntött, nem hagyják annyiban a döntést, és minden erejükkel azon lesznek, hogy megakadályozzák a beruházás megvalósítását. 

Ez is érdekelhet

Záporokra, zivatarokra számíthatunk az északkeleti országrészben
BelföldKörnyezet
Folytatódik a borult, csapadékos idő hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható.
Egyik nap még napsütés, másik nap már zivatar – ilyen hét vár ránk
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Csökken a csapadék esélye a jövő héten, de még néhol kialakulhatnak záporok, zivatarok.
időjárás viharfelhők / Avasi Borangolás
Égszakadás, záporok, zivatarok: ez vár ránk vasárnap
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A következő órákban újabb hullámokban érkezik délnyugatról a nagyon nedves levegő, ezzel együtt az aranyat érő csapadék térségünkbe, nagy területen valószínű ezen időszak során is kiadós mennyiség - de nem mindenhol fog (sok) esni.
időjárás zápor zivatar_Átrium webkamera
Mediterrán ciklont így még nem vártunk, mint most
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Májusi eső aranyat ér. Valódi aszálymérséklést indíthat el a közelgő mediterrán ciklon.