Ugrás a tartalomra

Új gazdasági erőközpont lesz a Debrecen-Miskolc-Nyíregyháza háromszög

Létrehozva
Lázár János építési és közlekedési miniszter hétfőn Biharkeresztesen is szót ejtett a Debrecen-Miskolc-Nyíregyháza háromszög kialakításáról.
Kép
Fotó: MTI

Az építési és közlekedési miniszter Biharkeresztesen is beszélt arról, hogy új gazdasági erőközpontot hoznak létre a Debrecen-Miskolc-Nyíregyháza háromszögben annak apropóján, hogy hétfőn átadták az első magyar tulajdonban lévő pórusbetongyárat Biharkeresztesen. A 14 milliárd forintos beruházáshoz 5,5 milliárd forint állami támogatást nyert el az Innoscitech Kft, számolt be a Magyar Távirati Iroda (MTI).

Lázár János az avatóünnepségen azt mondta, a Bayer Construct cégcsoporthoz tartozó Innoscitech Kft. fejlesztése jól illik abba a kormányzati törekvésbe, amely a magyar alapanyagból, magyar munkával, magyar szaktudással magyar profit előállítását erősíti. Beszédében kiemelte: az elmúlt 12 évben a magyar kormány 25 ezermilliárd forintot invesztált a magyar építőiparba. – Ugyanakkor, mint mondta - nem lehetünk teljesen elégedettek, mert a hatalmas összegnek egy jelentős része külföldre, másokhoz vándorolt.

Az a cél, hogy minél több pénz maradjon Magyarországon - szögezte le, hangsúlyozva, hogy ennek jegyében alakítják át a magyar gazdaságot és a magyar építőipart: lépésváltás, irányváltás, és újratervezés következik a magyar építőiparban és építészgazdaságban.

Lázár János múlt héten csütörtökön Tokajban az ötcsillagos Minaro Hotel átadásán kiemelte: Miskolc–Debrecen–Nyíregyháza övezetben egy „olyan gazdasági zónát szeretnének létrehozni, amely Magyarország legfejlettebb ipari gazdasági övezetévé válik”, és amely versenyképes lesz Budapesttel és Győrrel.

Ez is érdekelhet

Napos idő várható vasárnap, megélénkülő széllel
BelföldKörnyezet
Gyengén felhős, napsütéses időjárás várható vasárnap, 28 Celsius-fokos maximummal és megélénkülhet az északnyugati szél.
Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.