Ugrás a tartalomra

A Közútnál már beköszöntött a „tél” 

Létrehozva
A raktárakat feltöltötték szóróanyaggal és a gépszemléket is elvégezték az állami útfenntartó cégnél. Téli üzemük péntek hét órakor ezennel kezdetét is vette.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Bár az időjárás még javában őszies jeleket mutat, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hagyományainak és törvényi kötelezettségeinek megfelelően november 10-ével téli üzemmódra váltott. Eszerint innentől tizenkét órás váltott műszakokban, non-stop állnak rendelkezésre – s amennyiben az időjárás úgy alakul, máris rákapcsolnak a síkosságmentesítésre és a hóeltakarításra. Az ehhez kapcsolódó előkészítő munkákat, vagyis az utak kátyúzását, a hóvédművek kihelyezését, az ügyeleti szolgálat megszervezését és a gépszemléket már korábban elvégezték a cég szakemberei.

Kép

A Magyar Közút 80 mérnökségén, 19 megyei és központi irányításán keresztül több mint 2600 munkatárs dolgozik idén a téli üzemben. Ehhez 709 hóekével felszerelt teherautó, 175 rakodógép és 124 hómaró is társul majd. Rendkívüli időjárási helyzetekben pedig országosan 651 úgynevezett lehívható munkagépet is bevethet majd a közútkezelő.

Kép

A helyi tudnivalókat és műszaki részleteket ezúttal is a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei igazgató ismertette a sajtóval. Peiker Tamás kiemelte, miután feladatkörükből tavaly a gyorsforgalmi utak üzemeltetése kikerült, így a korábbi esztendők fényében – az enyhe tél mellett – jelentősen csökkentette tavalyi mutatószámaikat. Habár ez országos szinten ezerkétszáznál is több kilométernyi autópályát, autóutat jelent, viszont még így is harmincegyezer kilométernyi köz-, fő-, mellék-, kerékpár-, valamint össze- és bekötőutat üzemeltet az állami útfenntartó országszerte.

Kép

Abban Peiker Tamás elmondása szerint továbbra sincs változás, hogy az utak takarítását és szórását hierarchikus sorrendben végzik. - Az első és másodrendű főutakon kezdünk, utána a nagy forgalmú mellékutakon dolgozunk, és csak ezt követik a kisebb forgalmú összekötő és bekötőutak – húzta alá.

Kép

Hozzátette: az időjárással kapcsolatos adataik elsődlegesen az Országos Meteorológiai Szolgálattól érkeznek, de a mérnökségek meteorológiai állomásainak az adatait, a rendelkezésre álló kamerák képeit, az útellenőrök információit, a társszervek (katasztrófavédelem, rendőrség) jelzéseit és a lakossági bejelentéseket is folyamatosan nyomon követi.

Ez is érdekelhet

Napos idő várható vasárnap, megélénkülő széllel
BelföldKörnyezet
Gyengén felhős, napsütéses időjárás várható vasárnap, 28 Celsius-fokos maximummal és megélénkülhet az északnyugati szél.
Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.