Ugrás a tartalomra

Új (kémény)seprő jól seper? Tizennyolc borsodi település adhat hamarosan választ erre

Létrehozva
Országszerte nyolcvan település - köztük 18 a vármegyénkből - került át a katasztrófavédelem kéményseprőipari ellátási területéhez az OKF közlése szerint.

Nyolcvan település került át a katasztrófavédelem kéményseprőipari ellátási területéhez januárban - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) honlapjára hivatkozva kedden az MTI.

Azt írták, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében tizenöt, Békés vármegyében egy, Baranya vármegyében ötvenhat, Csongrád-Csanád vármegyében pedig nyolc településen végzik ez év elejétől a kémények tisztítását és rendszeres időszaki ellenőrzését a katasztrófavédelem kéményseprői.

A közlemény szerint a változást az indokolja, hogy lejárt ezen települések közszolgáltatói szerződése. Hozzáfűzték: a mostani bővülés után már a fővárosban és tizennyolc vármegyében dolgoznak a katasztrófavédelem kéményseprői, összesen 2923 településen. A közleményben kiemelték, hogy automatikusan csak a társasházakba és lakásszövetkezeti ingatlanokba érkeznek a kéményseprők, a családi házakhoz kizárólag a lakók kérésére, egyeztetett időpontban mennek a szakemberek, ez a közszolgáltatás ugyanakkor a magánszemélyek számára ingyenes.

A kéménysepréssel kapcsolatos ügyintézés továbbra is a 1818-as telefonszámon, valamint az online ügyfélszolgálaton keresztül történik - jelezték.

Ez is érdekelhet

Napos idő várható vasárnap, megélénkülő széllel
BelföldKörnyezet
Gyengén felhős, napsütéses időjárás várható vasárnap, 28 Celsius-fokos maximummal és megélénkülhet az északnyugati szél.
Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.