Ugrás a tartalomra

Péntekre virradóra "tetőzhet" a fagy

Létrehozva
Habár kora délután 0 és 5 fok közötti értékeket mérhetünk, ez éjjelre ismét drasztikusan lecsökken.

Csütörtökön napos lesz a délelőtt, de reggelre helyenként délen párássá válhat a levegő – írja az Időkép. Napközben észak felől megnövekszik a felhőzet, és északkeleten, keleten helyenként átmenetileg hószállingózás is előfordulhat. A nyugati-északnyugati szél többfelé megélénkülhet. Reggel ismét erős fagyokra kell számítani,a legalacsonyabb hőmérséklet általában -13 és -8 fok között alakul, de néhol akár -15 fok is lehet.

A met.hu tájékoztatása szerint a köd a legtöbb helyen fokozatosan feloszlik, a zavartanul napos időt követően délután észak felől előbb magasszintű, később vastagabb felhők is érkeznek fölénk. Késő este az északkeleti határnál hószállingózás előfordulhat. Az általában nyugati, északnyugati szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +6 fok között alakul, ugyanakkor a keleti határ mentén kisebb körzetekben nehezen oszolhat fel a köd, így a csúcsérték fagypont alatt maradhat. A hőmérséklet késő este -6, 0 fok között valószínű.

(24.hu)

Ez is érdekelhet

Borsodból az Országos Rendőr-főkapitányság élére
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Magyar Péter miniszterelnök döntött az új országos rendőri vezetőről.
A vagyonnyilatkozati rendszer átfogó reformját sürgeti az Országgyűlés elnöke
Belföld
Elengedhetetlennek nevezte a vagyonnyilatkozati rendszer felülvizsgálatát Forsthoffer Ágnes.
Interaktív térképpel a szőlőpusztító ellen
BelföldGazdaság
Interaktív térképpel segíti a Nébih a szőlő aranyszínű sárgasága elleni védekezést.
Június közepén startol a nyári főszezoni menetrend a MÁV-Csoportnál
Belföld
Június 20. és augusztus 30. között sűrűbb indulással és nagyobb kapacitással közlekednek a MÁV-Csoport vonat- és autóbuszjáratai.