Ugrás a tartalomra

Akár indokolhatna is Novák

Létrehozva
Semmi sem tiltja Novák Katalinnak, hogy nyilvánosan megindokolja a kegyelmi döntését.

Semmi sem tiltja Novák Katalin köztársasági elnöknek, hogy nyilvánosan megindokolja a kegyelmi döntését. A büntetőeljárásról szóló jogszabály az eljárási és a végrehajtási kegyelem esetén sem rendelkezik a köztársasági elnöki indoklás nyilvánosságra hozataláról – jelentette ki a Népszavának Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter.

A Sándor-palota nem válaszolt arra a lapnak, hogy az államfő pontosan milyen rendelkezésre hivatkozott, amikor azt mondta, a kegyelmek indokolása nem nyilvános.

Bárándy Péter emlékeztetett rá, korábban is volt példa arra, hogy egy köztársasági elnök személyesen vagy stábján keresztül ismertette egy-egy kegyelmi döntés mögöttes indokait.

"A köztársasági elnök diszkrecionális joga az ilyen döntés, így nem is kell azt megindokolnia. Ugyanakkor semmi sem tiltja meg, számára, hogy beszéljen a döntéséről, nincs olyan kötelezettsége, hogy hallgatnia kelljen róla" – tette hozzá.

Bárándy Péter szerint érdemes lenne az ilyen döntéseket nyilvánosságra hozni, meghatározva azon esetek, információk körét, amelyekre nem vonatkozhat a nyilvánosság. Ilyen lehet, ha államérdek fűződik egy amnesztiához vagy olyan tényezők, amelyeket emberiességi okokból nem lehet nyilvánosságra hozni, például ha a kegyelmet kapott súlyos, végstádiumos betegségben szenved.

Ez is érdekelhet

Utolsó esély 170 ezer autósnak
BelföldGazdaság
Több mint 170 ezer üzembentartó még mindig nem rendezte az idei gépjárműadót. Akinek a fizetés gondot okoz, június 30-ig kérhet öthavi pótlékmentes részletfizetést, aki azonban nem fizet és részletet sem kér, annak késedelmi pótlékkal kell számolnia.
Megválasztották a Demokratikus Koalíció új elnökét
Belföld
Dobrev Klárát váltja.
Borsodból az Országos Rendőr-főkapitányság élére
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Magyar Péter miniszterelnök döntött az új országos rendőri vezetőről.
A vagyonnyilatkozati rendszer átfogó reformját sürgeti az Országgyűlés elnöke
Belföld
Elengedhetetlennek nevezte a vagyonnyilatkozati rendszer felülvizsgálatát Forsthoffer Ágnes.