Ugrás a tartalomra

Megszólalt Orbán a köztársasági elnök botrányáról

Létrehozva
Orbán Viktor alkotmánymódosítást kezdeményez a kegyelmi ügy miatt.

„Pedofil elkövetők ellen nincs kegyelem” – jelentette ki Orbán Viktor a Facebook-oldalán megosztott videóban.

Itt nincs helye jogászkodásnak szerinte, hanem egyértelmű helyzetet kell teremteni. A kormány nevében ezért alkotmánymódosítást nyújt be az Országgyűlésnek. A javaslat lehetetlenné teszi, hogy kiskorú gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmény esetében kegyelmet adjon a köztársasági elnök.

A közvélemény napok óta találgatja, hogy a köztársasági elnök miért adott kegyelmet a pápalátogatás ürügyén a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének, aki zsarolással kényszerítette az otthon egyik lakóját arra, hogy vonja vissza a pedofil igazgató ellen tett vallomását.

(Telex)

Ez is érdekelhet

Utolsó esély 170 ezer autósnak
BelföldGazdaság
Több mint 170 ezer üzembentartó még mindig nem rendezte az idei gépjárműadót. Akinek a fizetés gondot okoz, június 30-ig kérhet öthavi pótlékmentes részletfizetést, aki azonban nem fizet és részletet sem kér, annak késedelmi pótlékkal kell számolnia.
Megválasztották a Demokratikus Koalíció új elnökét
Belföld
Dobrev Klárát váltja.
Borsodból az Országos Rendőr-főkapitányság élére
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Magyar Péter miniszterelnök döntött az új országos rendőri vezetőről.
A vagyonnyilatkozati rendszer átfogó reformját sürgeti az Országgyűlés elnöke
Belföld
Elengedhetetlennek nevezte a vagyonnyilatkozati rendszer felülvizsgálatát Forsthoffer Ágnes.