Ugrás a tartalomra

Csath Magdolna a következő köztársasági elnök, ha Toroczkaiékat kérdezik

Létrehozva
A Mi Hazánk Csath Magdolnát jelöli köztársasági elnöknek, akit tavaly tüntetett ki Novák Katalin.

„Dr. Csath Magdolna professzort, közgazdászt, egyetemi tanárt jelöli a Mi Hazánk köztársasági elnöknek” – írja közleményében a párt, ami szerint Csath „személyével egy pártok felett álló, életpályájával már bizonyított köztársasági elnöke lenne Magyarországnak”, és bíznak abban, hogy „professzorasszony jelölését más pártok is támogatni fogják”.

Kép
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA


Csath Magdolna egyébként 2002-ben a MIÉP jelöltje volt, 2023. március 14-én pedig a most lemondott köztársasági elnök, Novák Katalin tüntette ki a Magyar Érdemrend középkeresztjével „a közgazdaság-tudományok területén elért eredményei, a felsőoktatásban és a kutatásban folytatott, a tehetséggondozás, a versenyképesség és a vállalkozások fejlesztése iránt is különösen elhivatott munkája, illetve odaadó szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként”.

(444.hu)

Ez is érdekelhet

Utolsó esély 170 ezer autósnak
BelföldGazdaság
Több mint 170 ezer üzembentartó még mindig nem rendezte az idei gépjárműadót. Akinek a fizetés gondot okoz, június 30-ig kérhet öthavi pótlékmentes részletfizetést, aki azonban nem fizet és részletet sem kér, annak késedelmi pótlékkal kell számolnia.
Megválasztották a Demokratikus Koalíció új elnökét
Belföld
Dobrev Klárát váltja.
Borsodból az Országos Rendőr-főkapitányság élére
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Magyar Péter miniszterelnök döntött az új országos rendőri vezetőről.
A vagyonnyilatkozati rendszer átfogó reformját sürgeti az Országgyűlés elnöke
Belföld
Elengedhetetlennek nevezte a vagyonnyilatkozati rendszer felülvizsgálatát Forsthoffer Ágnes.