Ugrás a tartalomra

Miskolci kötődésű állami kitüntetettek nemzeti ünnepünk alkalmából

Létrehozva
Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából állami elismeréseket adtak át Budapesten. A kitüntetettek között miskolci kötődésűek is vannak.
Kép
Kossuth-díj megosztva – Misztrál együttes / Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Kossuth-díjat kaptak megosztva a Misztrál együttes tagjai. A tagok közül Pusztai Gábor a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult, majd 2001-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait.

Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Dr. Paripás Béla, a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kara Fizikai és Elektrotechnikai Intézetének volt vezetője, egyetemi tanára.

Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Ludmányné Tóth Evelin táncpedagógus, a miskolci ELTE Best Dance Company alapítója és művészeti vezetője, a Táncpedagógusok Országos Szövetségének elnökségi tagja.

Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Dr. Gréczi-Zsoldos Enikő nyelvész, irodalomtörténész, a Miskolci Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete Magyar Nyelvtudományi Tanszékének egyetemi docense.

Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetésben részesült Dr. Illésné Dr. Kovács Mária, a Miskolci Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara dékánja, egyetemi docens.

A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje a csillaggal polgári tagozat kitüntetését kapta Dr. Pokol Béla, a szociológiai tudomány doktora, jogtudós, politológus, volt alkotmánybíró, volt országgyűlési képviselő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa, aki a Miskolci Egyetemen is több évig oktatott szociológiát.

A Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetésben részesült Lenártek András agrármérnök, környezetvédelmi szakmérnök, szakközgazdász, volt országgyűlési képviselő, a BORA 94 Nonprofit Kft. szakmai-gazdasági tanácsadója, korábbi ügyvezetője.

A Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést kapta Rencsiné Ágh Márta, az Északerdő Erdőgazdasági Zrt. humánpolitikai osztályvezetője, az erdészeti iskolák népszerűsítése és a diákok számának folyamatos növelése érdekében végzett munkája elismeréseként.

Életfa Emlékplakett Bronz fokozata elismerést kapta Kiss Béla, az Északerdő Erdőgazdasági Zrt. nyugalmazott műszaki osztályvezető helyettese, a társaság minőség- és környezetirányítási rendszerének működtetésében végzett kiváló munkájáért.

Ujhelyi Imre Díjat kapott Kecskés István, üzemgazdász, a Gyertyános Kft. tulajdonosa, a különleges kézműves sörök gyártása és népszerűsítése terén végzett két és fél évtizedes munkájáért.

Kép
Fotó: Lehoczki official

A Magyar Arany Érdemkereszt Polgári Tagozatát adományozták Lehoczki Lászlónak, a Miskolci Spider Mentőcsoport alapító vezetőjének.

A Magyar Arany Érdemkereszt Katonai Tagozatát adományozták Sperka Kálmán ny. tű. ezredesnek, az egykori Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tűzoltóparancsnokság volt parancsnokhelyettesének. 

A Honvédelemért kitüntető cím I. fokozatát adományozták Dr. Alakszai Zoltán főispánnak, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal főispánjának.

A kitüntetettek teljes listája ITT olvasható. Gratulálunk nekik!

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.