Ugrás a tartalomra

Így lehet védekezni a madarak által okozta üvegkárok ellen

Létrehozva
A költési időszak közeledtével számítani lehet az ablakokat, autókat „támadó”, valójában a saját tükörképükkel harcoló madarakra. Kopogtatásuk, ürülékszennyezésük zavaró lehet, de a probléma kezelhető.

A jelenség hátterében a madarak költési időszakának kezdetével felerősödő területféltő magatartása, és ezzel összefüggésben a civilizációs környezet "tükörkép-szennyező" hatása áll – olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.  

Mivel a természetben a mesterséges tükröződő felületekhez hasonlóan gyakori, ráadásul ennyire stabil és tiszta tükörkép nem létezik, az állatoknak nem volt lehetősége evolúciós szinten alkalmazkodni, felkészülni erre az ingerözönre. A nyugodt víztükörben tükröződő „ellenfél” legyőzhető, mivel a hullámzással a kép teljesen eltűnik és a víz újabb elsimulásáig nem is tér vissza.  

A jelenség hátterében az áll – írják –, hogy a hormonoktól feltüzelt hímek saját tükörképükkel vívott, sokórás mániákus harca teljesen természetellenes körülmények között történik, hiszen az "ellenség" nem adja fel, így a madár képes a végkimerülésig küzdeni. Eközben nem táplálkozik rendesen, nem tudja a területét megvédeni a valódi riválisoktól, és akár a fiókák etetésébe való besegítést is hanyagolhatja. Sőt, az ablakban tükröződő „fajtárs” támadása következtében betörő üveg a madárnak fizikai sérülést okozhat. 

Az MME javaslata a jelenség megelőzésére és kezelésére a tükröződő felületek eltakarása, a külső visszapillantó tükrök behajtása, a tükröződés csökkentése függönnyel, de kihelyezhető a madarakat riasztó „rémzsinór” is.

(Borítókép: barázdabillegető autón - MME / Orbán Zoltán

Ez is érdekelhet

használt autó kereskedés
Újra az elektromos autók a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon
BelföldGazdaság
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon.
Kerítésre dőlt fa jelzi a vihar erejét Miskolcon
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Dolgoznak a tűzoltók a viharkárok felszámolásán, az esetek túlnyomó többségében kidőlt fákról érkeztek bejelentések szerdán.
Rendkívüli forrásokat kapnak a kórházak
BelföldEgészség
A szerdai kormányülésen a kabinet többek között arról is döntött, hogy 3,4 milliárd forintnyi rendkívüli forrást biztosít a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására.
Utolsó esély 170 ezer autósnak
BelföldGazdaság
Több mint 170 ezer üzembentartó még mindig nem rendezte az idei gépjárműadót. Akinek a fizetés gondot okoz, június 30-ig kérhet öthavi pótlékmentes részletfizetést, aki azonban nem fizet és részletet sem kér, annak késedelmi pótlékkal kell számolnia.