Ugrás a tartalomra

Hidegfronttal búcsúzik a húsvét, de jövő hét végére visszatér a nyárias idő

Létrehozva
Hétfő este elromlik az idő, kedden lesz a mélypont, akkor viharos szélre és csapadékra kell készülni, majd szerdától napról napra melegebb lesz.

A jövő hét elején egy hidegfront hatására többfelé várható eső, erős, olykor viharos szél, több fokkal visszaesik a hőmérséklet. Majd lassú melegedés kezdődik továbbra is élénk széllel, és a többórás napsütés mellett ismét 20 Celsius-fok körül alakulnak a csúcshőmérsékletek; vasárnap már újra 22-28 fok közötti hőmérséklet várható a legmelegebb órákban - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből.

Húsvéthétfőn a nap nagyobb részében változó vastagságú fátyolfelhőzet és a sivatagi por szűri a napsütést, időszakosan akár borult eget is okozva. Késő délutántól, estétől aztán az északnyugat felől érkező hidegfront hatására erősen megnövekszik a felhőzet, ezzel együtt kiterjedt, intenzív csapadékzóna érkezik, amely éjfélig főként a Dunántúlon okoz többfelé esőt, záporesőt, néhol zivatart. Nagyrészt élénk, olykor erős lesz a déli szél, de az Alpokalja tágabb térségében viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 24-29 fok között alakul.
    
Kedden erősen felhős vagy borult idő várható, majd napközben nyugat felől szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Reggelig többfelé, később szórványosan valószínű csapadék, zivatarok elsősorban a Dunántúlon lehetnek. A nyugatias szelet sokfelé erős, időszakosan viharos lökések is kísérik. A minimumhőmérséklet 7-12, a csúcsérték 11-18 fok között valószínű.
    
Szerdán napos idő várható fátyolfelhőkkel, majd a nap második felében délnyugat felől megvastagszik a felhőzet. Kevés helyen előfordulhat csapadék. A délnyugati szelet sokfelé élénk, néhol erős széllökések kísérik. A hajnali 3-8 fokról 15-20 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
    
Csütörtökön változóan felhős idő várható többórás napsütéssel, szórványosan előfordulhat csapadék. A nyugati, délnyugati szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. Hajnalban 4-10, délután 16-21 fok várható.
    
Pénteken változóan felhős időre kell számítani többórás napsütéssel, és csapadék nem valószínű. Élénk, néhol erős lökések kísérik a déli, délnyugati szelet. A minimum 5-11, a maximum-hőmérséklet 17-23 fok között várható.
    
Szombaton változóan felhős idő valószínű többórás napsütéssel, csapadék nélkül. Több helyütt megélénkülhet a déli, délnyugati szél. A hajnali 7-12 fokról 20-26 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
    
Vasárnap gyengén felhős, napos időre van kilátás, csapadék nem várható. A déli szél helyenként megélénkül. A minimum-hőmérséklet 8-13, a csúcsérték 22-28 fok között valószínű.

Ez is érdekelhet

használt autó kereskedés
Újra az elektromos autók a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon
BelföldGazdaság
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon.
Kerítésre dőlt fa jelzi a vihar erejét Miskolcon
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Dolgoznak a tűzoltók a viharkárok felszámolásán, az esetek túlnyomó többségében kidőlt fákról érkeztek bejelentések szerdán.
Rendkívüli forrásokat kapnak a kórházak
BelföldEgészség
A szerdai kormányülésen a kabinet többek között arról is döntött, hogy 3,4 milliárd forintnyi rendkívüli forrást biztosít a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására.
Utolsó esély 170 ezer autósnak
BelföldGazdaság
Több mint 170 ezer üzembentartó még mindig nem rendezte az idei gépjárműadót. Akinek a fizetés gondot okoz, június 30-ig kérhet öthavi pótlékmentes részletfizetést, aki azonban nem fizet és részletet sem kér, annak késedelmi pótlékkal kell számolnia.