Ugrás a tartalomra

A háztartási cikkeknél is árréskorlátozás lépett életbe

Létrehozva
Újabb szektorra terjeszti ki az árréskorlátozást a kormány május 19-étől.

A nyár végéig 30 háztartási termékkategóriában – többek között mosóporokra, tusfürdőkre, zsebkendőkre és mosogatószerekre – legfeljebb 15 százalékos árrés alkalmazható, de az sem haladhatja meg a 2025. januári átlagot – hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Az intézkedés a drogériákat érinti, amelyek a háztartási cikkek több mint 40 százalékát forgalmazzák.

A szabályozás pedig máris érezhető hatással van a piacra, több kereskedelmi lánc azonnal csökkentette az árakat. Az NGM kiemelte, hogy a kormány célja továbbra is egyértelmű: megfékezni az indokolatlan áremeléseket, védeni a családok és nyugdíjasok vásárlóerejét, és mindeközben erősíteni a gazdasági növekedést a bővülő fogyasztáson keresztül.

Az árréscsökkentés várhatóan szeptember elejéig lesz érvényben.

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.