Ugrás a tartalomra

A jövő hét elején többfelé lehet eső, majd visszatér a napos, száraz idő

Létrehozva
A hét elején többfelé lehet zápor, zivatar és erős szél, majd visszatér a jellemzően napsütéses, száraz idő.
Kép
Fotó: Osztie Tibor

Hétfőn nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet. Délelőtt főként a Dunántúlon, majd délután már a Duna-Tisza-közén és az Északi-középhegységben is előfordulhat szórványosan zápor, zivatar, a nyugati tájakon akár felhőszakadás is - tudatta a HungaroMet Zrt. közleményében az MTI-vel. 

Az északnyugatira forduló szél egyre nagyobb területen erőre kap, zivatarok közelében viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 34 fok között valószínű, északnyugaton lehet a hűvösebb, ott már reggel, délelőtt beáll a csúcsérték, míg a Dél-Alföldön lesz a legmelegebb - tették hozzá. 

Kedden napos időre van kilátás, helyenként erőteljessé váló gomolyfelhő-képződéssel. A Duna vonalában és attól keletre kevés helyen zápor, zivatar várható, az északi, északkeleti szél időnként megerősödik. A minimum-hőmérséklet 13 és 20, a maximum 25 és 30 fok között alakul - adták hírül. 

Szerdán gomolyfelhős, napos, csapadékmentes időre van kilátás, az északi, északkeleti szél gyenge vagy mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban 11 és 18, délután 27 és 32 fok között valószínű - sorolták. 

Csütörtökön sok napsütés várható gomolyfelhő-képződéssel, északkeleten kis eséllyel zápor, zivatar előfordulhat. Az északias szél időnként megélénkül, egy-egy erős széllökés is lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 18, a csúcshőmérséklet 27 és 33 fok között lesz - tájékoztattak. 

Pénteken derült, zavartalanul napos idő várható, csupán kevés gomolyfelhő képződhet, csapadék nem lesz. Az északias szél időnként megélénkül. A hőmérséklet hajnalban 10 és 18, délután 24 és 29 fok között alakul - számoltak be.

Szombaton is derült, napos idő valószínű, csapadék nem lesz. Az északias szél megélénkülhet, a hőmérséklet hajnalban 10 és 17, délután 23 és 28 fok között alakul - írták.

Vasárnapra derült, napos, csapadékmentes idő ígérkezik, az északias légmozgás mérsékelt marad. A hajnali 8-16 fokról délutánra 25 és 30 fok közé melegszik fel a levegő - tudtuk meg. 

Címkék

Ez is érdekelhet

Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.
Többórás napsütés várható szerdán, csak délután növekszik meg a felhőzet
BelföldKörnyezet
Folytatódik a nyárias időjárás napsütéssel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.