Ugrás a tartalomra

Folytatja a szúnyoggyérítést a katasztrófavédelem

Létrehozva
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye egyes településein beavatkoznak majd a szakemberek a következő napokban.
Kép

Százkilencven magyarországi településen lesz szúnyoggyérítés - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Dóka Imrének, az OKF weboldalán is elérhető tájékoztatása szerint az elmúlt hetekben főképp az elszórtan kialakult vízmegállásokban végeztek biológiai gyérítést a szakemberek, csupán néhány településen volt szükség a kifejlett szúnyogok elleni védekezésre.

 

Jelenleg az erdős területekről a településekre berepülő szúnyogok okoznak érdemi szúnyogártalmat, amely miatt több régióban kell beavatkozni
 

- tette hozzá.

A helyettes szóvivő a közleményben kiemelte, hogy a kifejlett szúnyogok elleni kezeléseket földi úton, a települések lakott részein, platós gépjárműre szerelt permetező berendezésekkel végzik és a készítményt nagyon alacsony dózisban, az esti és éjszakai órákban juttatják ki, így csökkentve a szer méhekre és más nappal aktív rovarokra gyakorolt hatását.

A legtöbb településen úgynevezett ULV technológiát alkalmaznak, amely csak csekély mértékben látható, így a közlekedést nem zavarja. A következő napokban a Duna mentén a Szigetközben, Dunaújváros térségében, továbbá a Tisza-tónál és Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye egyes településein avatkoznak be a szakemberek - tudatta.

Hozzáfűzte, hogy a katasztrófavédelem honlapján megtalálható a részletes településlista a tervezett gyérítési dátumokkal, de a munkákról az érintett önkormányzatok médiafelületein is lehet tájékozódni.

Az emberközeli életmódot folytató úgynevezett inváziós fajok elterjedését, szaporodását magunk is gátolhatjuk, érdemes a ház körül kialakuló kisebb vizeket felszámolni, a csatornákat, árkokat megtisztítani, a vízgyűjtő edényeket hálóval lefedni, a virágcserepekben, kerti játékokban megálló vizet kiönteni.

Ezzel nemcsak a közvetlen lakókörnyezetünkben csökkentjük a zavaró rovarok számát, hanem az inváziós fajok további térhódítását is megnehezítjük - tanácsolta Dóka Imre.

(MTI)

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.