Ugrás a tartalomra

Nyárias időt és zivatarokat hoz a hétfő

Létrehozva
A verőfényes napsütés mellett csapadékra inkább a késő délutáni óráktól lehet számítani, a hőmérő higanyszála pedig harminc fok közelébe kúszhat majd fel.
Kép
07_minap_indito_20240426-ot-8.jpg
Fotó: Osztie Tibor

A HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzése szerint hétfőn nyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, de a keleti országrészben még a nap döntő részében derült marad az idő. A nap első felében főként a Dunántúlon, majd délutántól, késő délutántól már az Északi-középhegységben és a Duna-Tisza közén is előfordulhat eső, záporeső, zivatar. Az északnyugatira forduló szél egyre nagyobb területen erőre kap, zivatarok közelében viharos széllökések is előfordulhatnak.

A legmagasabb nappali hőmérséklet hazánk nagyobb részén 29 és 34 fok között alakul, a Dunántúl északnyugati, nyugati felében azonban 22, 28 fok valószínű. A hidegfront keletebbre helyeződésével keleten is visszább esik a hőmérséklet. Késő este 18, 26 fok valószínű.

Továbbra is tökéletes a levegő minősége városszerte - számol be a pmmonitoring.hu.

Ez is érdekelhet

Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.
Többórás napsütés várható szerdán, csak délután növekszik meg a felhőzet
BelföldKörnyezet
Folytatódik a nyárias időjárás napsütéssel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.