Ugrás a tartalomra

Érkezik a magasabb összegű családi kedvezmény

Létrehozva
Ötven százalékkal magasabb összegben vehetik igénybe a családok július 1-jétől a családi kedvezményt.

Július 1-jén élesedik a családi adókedvezmény duplázásának első lépése – tájékoztatta lapunkat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Mint írták, ez azt jelenti, hogy havonta, egy gyermek esetén maximum 15 ezer, két gyermek esetén kedvezményezett eltartottanként 30 ezer, három, és minden további gyermek esetén kedvezményezett eltartottanként 49 500 forint kedvezmény lesz érvényesíthető az adóból vagy járulékból.

A tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos személynek minősülő kedvezményezett eltartott után a kedvezmény július 1-jétől – jogosultsági hónaponként adóban számítva – 10 ezerről 15 ezer forintra növekszik.

A megnövelt kedvezmény a szülők jelentős többségének automatikusan jár. Csak azoknak lesz vele teendőjük, akik korábban az adóelőleg-nyilatkozatukban a kedvezmény összegét, és nem a kedvezményezett eltartottak számát adták meg, így például, amikor két szülő összegszerűen osztja fel egymás között a családi kedvezményt, vagy szintén összegszerűen kell megadni az érvényesíteni kívánt kedvezményt, ha van beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermek a családban.

Nekik célszerű júliusban új adóelőleg-nyilatkozatot adniuk az emelt összegű kedvezményről, hogy munkáltatójuk már júliustól magasabb összegben vegye figyelembe a családi kedvezményt az szja-előleg megállapításakor.

A megemelt összeg természetesen akkor sem vész el, ha valaki elfelejt évközben nyilatkozni. Ebben az esetben a családi kedvezmény jövőre, a 2026. május 20-áig benyújtandó szja-bevallásban igényelhető majd vissza.

A személyi jövedelemadóból érvényesíthető kedvezményekről minden fontos információ megtalálható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján a 73. számú információs füzetben.

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.