Ugrás a tartalomra

Marad a rekkenő hőség, de este zivatarok érkezhetnek

Létrehozva
A hőmérsékletet sem a szél, sem az érkező viharok nem igen befolyásolják, a hőmérő higanyszála ma és holnap is harmincöt fok főlé kúszhat fel.
Kép
Fotó: Mocsári László

A HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzése szerint csütörtökön döntően derült, napos idő várható, de napközben kevés gomolyfelhő képződhet, illetve délutántól, késő délutántól nyugat felől egyre több magasszintű felhőzet érkezik. Estig csapadék még nem valószínű, majd az északnyugat felől érkező hidegfront mentén záporok, zivatarok kialakulására számíthatunk. A változó irányú szél nagyrészt mérsékelt marad, estétől azonban északnyugat felől az északnyugatira, északira forduló szél egyre többfelé megélénkül, megerősödik, elsősorban az Észak-Dunántúlon, valamint a zivatarok környezetében akár viharossá is fokozódhat.

A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 34 és 39 fok között valószínű, de az északkeleti megyékben ennél pár fokkal alacsonyabb is lehet a maximum. Késő estére 20 és 31 fok közé csökken a hőmérséklet.

Az eredetileg csütörtök éjfélig kiadott harmadfokú hőségriasztást péntek éjfélig meghosszabbította az országos tisztifőorvos.

Városszerte kiváló a levegő minősége - mutatja a pmmonitoring.hu.
 

Ez is érdekelhet

Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.
Többórás napsütés várható szerdán, csak délután növekszik meg a felhőzet
BelföldKörnyezet
Folytatódik a nyárias időjárás napsütéssel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.