Ugrás a tartalomra

Pont ott voltak, ahol jó volt - meghúzták a felsőoktatási ponthatárokat

Létrehozva
Szerdán este nyilvánosságra hozták a szeptemberben induló felsőoktatási képzések ponthatárait. Országszerte sok ezer fiatal tudta meg, hogyan tovább.
Kép
pont_ott_party_01_20250723-ot_02.jpg (294.7 KB)
Fotók: Osztie Tibor

Szerdán húsz órakor nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat. 2025-ben is több mint százhúszezren jelentkeztek felsőoktatási intézményekbe. Azok a felvételizők, akik jelentkezéskor megadták a mobilszámukat, még az este folyamán vagy éjjel SMS-értesítést is kaptak, kapnak. 

Mindenki csak egyetlen képzésre vehető fel: a jelentkezési sorrendje szerinti első olyan helyre, ahol összpontszáma eléri vagy meghaladja a július 23-án este nyilvánosságra hozott felvételi ponthatárt. Akinek nem sikerült, az a pótfelvételi időszakban még jelentkezhet államilag támogatott és önköltséges helyekre.

Az Eduline tudósításából kiderül: a Corvinuson a 2025-ös felvételin is brutálisan magas ponthatárokat húztak. Idén a legtöbb ponttal a nemzetközi gazdálkodás képzésre lehetett bekerülni, 478 ponttal.

Mint írják, az Eötvös Loránd Tudományegyetem idén rekordszámú jelentkezőt vett fel: 12 583-an kezdhetik meg majd tanulmányaikat az egyetemen szeptembertől. Alapszakra 7823, felsőoktatási szakképzésre 91, mesterszakra 3209, osztatlan szakra 1460 fő nyert felvételt. Gazdálkodási és menedzsment szakra itt 422 pont, kereskedelem és marketingre 419 pont kellett.

A fővároson kívül idén is számon vidéki városban tartottak Pont Ott Partit. Így Egerben, Veszprémben, Debrecenben, Győrött, Gyulán, Kecskeméten, Nyíregyházán, Pécsett, Sopronban, Szegeden és Miskolcon is szerveztek ponthatárváró rendezvényt.

Kép
pont_ott_party_01_20250723-ot_01.jpg (315.85 KB)

Városunkban az elmúlt esztendők hagyományainak megfelelően a Csengey-kert adott otthont az eseménynek. Akárcsak a többi helyszínen, az este legfontosabb kérdése itt is az volt, hogy kit hová vesznek föl. 

– Azt gondolom, sokat tanulhatunk a ti generációtoktól. Arról, mit mondtok, vagy mit gondoltok a világról. A sikeres felvételi után remélem, úgy fogjátok élvezni az életetek minden percét, mint most, ennek a bulinak minden pillanatát – köszöntötte a pontok meghúzása előtt Tóth-Szántai József polgármester a leendő egyetemistákat. 

A Miskolci Egyetemre, mint kiderült, számos fiatal jelentkezett, aki most ott volt a Csengey-kertben. Akit szomorúan ért a nyolc óra, azt Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora vigasztalta. – Nemsokára itt a pótfelvételi megannyi képzéssel és lehetőséggel, ami egyedi Magyarországon. Mindenkinek sok szépet kívánok, és "Jó szerencsét!" – fogalmazott az egyetem rektora.
 

A miskolci pontváróról csütörtökön részletes riportot olvashatnak portálunkon.
 

(Címlapképünk: Mocsári László 2024-es felvétele a miskolci Pont Ott Partiról)

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.