Ugrás a tartalomra

Szombatról vasárnapra virradó éjszakára feloldják a kamionstopot

Létrehozva
A hőség miatt időszakosan feloldják a nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozását.
Kép
Képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock

A kamionok hétvégi forgalomkorlátozása július 26-án, szombaton 15 órától július 27-én, vasárnap 22 óráig lett volna érvényben. Ugyanakkor a hatályos rendelkezések alapján a közlekedésért felelős miniszter, a környezetvédelemért felelős miniszter egyetértésével, indokolt esetben átmenetileg felfüggesztheti a korlátozást - tájékoztatta az Építési és Közlekedési Minisztérium az MTI-t.

A szakmai szervezetek kezdeményezésre, a hőségre tekintettel az éjszakai időszakban, szombat 22 óra és vasárnap reggel 6 óra között közlekedhetnek a nehézgépjárművek - ismertették.

A hétvégi forgalomkorlátozás feloldását a szállított áruk minőségének megőrzése, az árukárok megelőzése, a termékek mielőbbi célba juttatása is indokolja - olvasható a közleményben.

Ez is érdekelhet

Napos idő várható vasárnap, megélénkülő széllel
BelföldKörnyezet
Gyengén felhős, napsütéses időjárás várható vasárnap, 28 Celsius-fokos maximummal és megélénkülhet az északnyugati szél.
Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.