Ugrás a tartalomra

Nem hiányzik valakinek egy síneken hagyott autó?

Létrehozva
Mintha nem lenne elég baja a MÁV-nak, még ez is...
Kép
vonat_sinek_auto_mav_250825_facebook.jpg
Forrás: Facebook/MÁV-csoport

Érdekes esetre hívta fel a figyelmet a MÁV Magyar Államvasutak a közösségi oldalán hétfőn, aminek azért majd a végére is kíváncsiak lennénk.

De előbb jöjjenek a tények.

Nos, a vasárnap éjszakai órákban Nagytéténynél valaki felhajtott a vágányokra, az autót pedig hátra hagyta a pálya közepén, így az veszélyes akadályt képezett az arra közlekedő vonatok előtt.

„Csak a mozdonyvezető lélekjelenlétén és a szerencsén múlt, hogy a Balatonfüredről a Déli pályaudvarra tartó Bagolyvonat még időben fékezni tudott, így elkerülte az ütközést, amely akár súlyos vasúti szerencsétlenséget is okozhatott volna”

írták.

A katasztrófavédelem és a MÁV kétéltű baleseti segélynyújtó járműve hajnal óta dolgozott az elakadt autó kiemelésén, amelyet végül reggel 8 órára tudtak eltávolítani.

A MÁV-csoport ismeretlen tettes ellen feljelentést tett, keresik a felelősöket. Az egyelőre tehát nem ismert, hogy ki és milyen okból hagyta ott a Citroent a síneken.

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.