Ugrás a tartalomra

Napok múlva indul az Otthon Start, egy utolsót még módosítottak rajta

Létrehozva
Szeptember elsejétől indul az új 3 százalékos támogatott kölcsön, az Otthon Start Program. Néhány fontos pontban még módosítottak rajta.
Kép
Fotó: Mocsári László

Szeptember 1-jén indul az Otthon Start Program, még nem lehet igényelni a támogatást, de néhány nagyon lényeges ponton módosítják az első lakásszerzők számára elérhető kedvezményt.

Az egyik pontosítás, hogy egy személy akkor sem igényelhet Otthon Start hitelt, ha egy másik személy Otthon Start hitelében adóstársként szerepel. Vagyis mindenkinek alaposan át kell gondolnia, hogy adóstársként beszáll-e egy másik ember kölcsönébe.

A jelenleg érvényben lévő jogszabályban nincs korlátozás az adóstárs személyére vonatkozóan. Annyi kikötés van, hogy házaspárok, illetve szülők adóstársi bevonása esetén nem kell minden szereplőnek az összes feltételt teljesítenie. A módosítás alapján a kölcsönügyletbe társigénylőként az igénylő házastársa és/vagy szülője kerülhet be. Ha házaspár venné fel a hitelt, akkor mindkét fél szülője bekerülhet a hitelügyletbe. Ez alapján például az igénylő testvére már nem lehet adóstárs.

Házaspárok igénylése esetén továbbra is elegendő az első tulajdonszerzésre, illetve a TB jogviszonyra vonatkozó feltételeket az egyik félnek teljesítenie. Ha pedig a szülő kerülne be a hitelügyletbe adóstársként, akkor a szülőnek nem kell teljesítenie feltétlenül az első lakásszerzésre, TB jogviszonyra vonatkozó feltételeket.

Fontos pontosítás, hogy a szülő abban az esetben sem szerezhet tulajdonjogot az ingatlanban, ha ő adóstársként bekerül a kölcsönügyletbe. Ez alapján kijelenthető, hogy vagy az igénylő egyedül megszerzi a teljes ingatlant, vagy a házastársával együtt szerzi meg az ingatlan teljes tulajdonjogát.

Az Otthon Start Programról szóló jogszabály eredetileg teljesen tiltotta a résztulajdon megszerzését. Ezt a helyzetet szerencsére kezelte a módosítás. Az a résztulajdon vásárlás elfogadható a támogatás szempontjából, amikor a vevő egy több lakásból álló osztatlan közös ingatlanban megszerez egy önállóan forgalomképes lakást.

Illetve az sem jelent problémát, ha egy házaspár mindkét tagja tulajdont szerez egy ingatlanban. Ez alapvetően személyenként résztulajdon vásárlás, de összességében egy önálló lakóingatlant szerez meg a pár.

A módosítás kitér arra, hogy az Otthon Start Program kihasználható más lakástámogatásokkal együtt. Így a CSOK Plusz, Falusi CSOK is összekombinálható az új támogatással. Sőt Falusi CSOK esetében nem probléma, ha a házastárs, élettárs szerez résztulajdont a célingatlanban.

A kölcsön kamatozása kapcsán tettek egy pontosítást. A hitel teljes kamata továbbra is az 5 éves futamidejű állampapírok hozamához van kötve. Egész pontosan az utolsó 3 hónap aukciós átlaghozamának mennyiségekkel súlyozott átlagát kell alapul venni, ezt kell beszorozni 1,1-vel és hozzáadni 1 százalékpontot. Az ügyfél által fizetendő kamat legfeljebb 3 százalék, a többi részt kamattámogatásként kapja a bank.

A kamattámogatás mértékét módosította az új rendelet, ugyanis az nem haladhatja meg a bank által a kölcsönre ténylegesen megállapított teljes kamat mértékét. Ez gyakorlatilag azon helyzeteket hivatott kezelni, amikor a bank egyedi kamatkedvezményt ad az ügyfélnek.

További részletek a Bankmonitor oldalán.

Ez is érdekelhet

Nem találja ki, hova szeretne eljutni a Bohemian Betyars énekese
BelföldKultúraSzabadidő
Palágyi Máté „Kakas” bakancslistájának elején az Antarktisz áll. Vele beszélgettünk nyaralásokról, gyerekkori telelésekről, valamint mesélt arról is, mit csinál az együttes július 20-a után.
Sok napsütés várható kedden, amit az északi szél enyhít
BelföldKörnyezet
A napos, szeles időben a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 31 Celsius fok között valószínű.
A felhők hamarosan elhagyják hazánkat és újra kisüthet a nap
BelföldKörnyezet
Száraz, szeles idő várható hétfőn. A hőmérséklet csúcsértéke általában 26 és 31 Celsius fok között lesz.
viharfelhő
Megérkezett a hidegfront: tarol a szél
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Figyelmeztető előrejelzést adtak ki Magyarország területére hétfő éjfélig.